RG: csaknem száz versenyző a szombati nemzetközi versenyen

MTI MTIMTI MTI
2011.08.03. 11:14
Címkék
Nyolc ország csaknem száz versenyzője, köztük világ- és Európa-bajnokok vesznek részt a szombaton Budapesten sorra kerülő III. Nemzetközi KFK Grácia ritmikus gimnasztika kupán.

A szervező KFK Grácia sportegyesület tájékoztatása szerint a hazai tornászokon kívül a sportág fellegvárának tekintett Oroszországból csaknem hatvanan érkeznek, rajtuk kívül Azerbajdzsánból, Csehországból, Szlovákiából, Izraelből, Belgiumból és Dél-Koreából is neveztek versenyzők a Pestszentlőrinci Sportkastélyban 10 órakor kezdődő eseményre.

Az oroszok közül két világbajnok, Darija Dmitrijeva és Jana Lukonyina, az ifjúsági olimpiai bajnok Alekszandra Merkulova, valamint a vb-bronzérmes Anna Gurbanova és az Európa bajnok Alija Garajeva is részt vesz a versenyen. A magyar rg-sek közül a szeptemberi vb-n már az olimpiai indulásért küzdő, többszörös magyar bajnok Vass Dóra, illetve az első felnőtt világversenyére készülő Szalóki Violetta gyakorlatait nézhetik majd meg az érdeklődők.

A 75 egyéni induló mellett a magyar, az orosz, az izraeli és az osztrák együttes kéziszer válogatott előadását is láthatja a közönség.

 

Legfrissebb hírek

Littler fantasztikus játékkal ejtette ki Rockot a darts World Matchplayen

Egyéb egyéni
3 órája

Caligula lova – S. Tóth János publicisztikája

Foci vb 2026
4 órája

Dárdai Pál az első négybe várja az Újpestet; Golomán György nem rossz szájízzel jött el a spanyol bajnokságból

E-újság
4 órája

Sziasztok! – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
4 órája

Pénteki sportműsor: Nyíregyháza–Újpest meccsel rajt az NB I-ben

Minden más foci
4 órája

Gert Remmel: Ez a teljesítmény messze nem volt tökéletes, nehéz meccs vár ránk idegenben

Európa-konferencialiga
4 órája

Borbély Balázs: Összességében teljesen rendben volt ez a meccs

Európa-liga
5 órája

Kovácsik Ádám: El kell menni Görögországba, és nyerni kell

Európa-konferencialiga
5 órája