Universiade: pólóban az olaszoktól, kosárban Izraeltől kaptunk ki

MTI MTIMTI MTI
2011.08.13. 16:44
Címkék
Második csoportmérkőzésén is vereséget szenvedett az Universiadén, az egyetemisták és főiskolások világjátékán szereplő magyar férfi vízilabda-válogatott: Székely Bulcsú együttese szombaton az olaszoktól kapott ki 8–4-re.

Két napja a magyarok a japánokkal szemben maradtak alul 13–10-re, így a háromcsapatos D csoportban a harmadik helyen zárnak, de – a kínai Sencsenben zajló viadal honlapja alapján – így is folytathatják majd a szereplésüket: szerdán a C csoport másodikjával játszanak a negyeddöntőbe jutásért.

Pályára lépett a férfi kosárlabda-válogatott is, amely a hatcsapatos D csoportban 67–60-as vereséget szenvedett az izraeli alakulattól. Vasárnap az amerikaiak következnek.

A két csapat edzőjének értékelését itt találja meg!

Az Universiade augusztus 23-ig tart, s 24 sportágban összesen több mint 7000 versenyző vesz részt rajta. A magyar csapat 103 fős.

Legfrissebb hírek

LeBron James a Philadelphia 76ersben folytatja – hivatalos

Amerikai sportok
19 perce

Trabantokról, Ladákról és a keleti blokkról nosztalgiázott Adrian Newey az NS kérdésére

F1
37 perce

A közösségépítő Borbély Balázs lehet a Ferencváros legjobb igazolása – új útra lépett az ETO

Labdarúgó NB I
39 perce

Pogacar sárgában hódította meg az Alpe d’Huezt

Kerékpár
46 perce

Guardiola helyett Pirlo lesz a befutó az olasz válogatott élére – sajtóhír

Olasz labdarúgás
50 perce

Hamilton vezérletével a Ferrari a leggyorsabb a Hungaroringen; Antonelli a top 10-en kívül a második edzésen

F1
1 órája

Horváth Dávid: Az egó és az alázat csak együtt működik

Utánpótlássport
1 órája

Jean Alesi: Mansell egy vadállat volt, Verstappen pedig egy pitbull!

F1
1 órája