Atlétika: rekord nevezőre számítanak a Budapest Maratonon

2011.09.23. 08:03
Jövő vasárnap rendezik a 26. SPAR Budapest Nemzetközi Maraton és Futófesztivált, amelynek rajtja az 56-osok terén lesz.

A szervezők tájékoztatása szerint a futóeseményen a maratoni táv egyéniben, valamint három- és ötfős váltóban is teljesíthető. A versenyen 30, továbbá 7 és 3.5 kilométeres távon, illetve a 600 méteres családi futáson is lesz indulási lehetőség.

„Minden idők legnagyobb eseményére készülünk – mondta Kocsis Árpád, a rendezvény versenyigazgatója. – Az esemény előtt másfél héttel időarányosan az elmúlt évhez képest harminc százalékkal nagyobb a nevezők száma. A külföldiek száma extrém módon magas."

Kocsis hozzátette, ebben az évben az Operaházzal is együttműködnek: a dalszínház látványos zenei produkcióval köszönti a futókat az épület erkélyéről, ráadásul két ötfős csapata is nevez az eseményre. Az útvonal 20 zenei pontja közül pedig az egyiken többek között a Liszt Ferenc Kamarazenekar vonósnégyese játszik majd.

Legfrissebb hírek

Tóth Anna mégsem indul a 100 gát elődöntőjében

Atlétika
8 órája

Ezüst az úszó Eb nyitányán; Bódog Tamás: Hol a piros?

E-újság
2026.08.10. 23:50

Atlétika: Kovács Zoltán indul az elnöki tisztségért

Atlétika
2026.07.29. 13:21

Meglepetés: Duplantis kikapott hazai pályán

Atlétika
2026.06.07. 19:33

Szemerei Levente minden idők harmadik legjobb magyar maratoni eredményét futotta

Atlétika
2026.02.15. 13:42

Jövőre maratoni és félmaratoni gyaloglóversenyeket vezetnek be

Atlétika
2025.12.19. 14:09

Eliud Kipchoge-sorozat, 2. rész: Minden idők legnagyobb maratonistája

Képes Sport
2025.12.18. 12:56

Az összes kontinenst „meghódítaná” minden idők legjobb maratonfutója

Atlétika
2025.11.03. 13:32