Birkózó-vb: a kapitány szerint nem tudtunk meglepetést okozni

MTI MTIMTI MTI
2011.09.19. 08:23
Címkék
Noha nem szerzett kvótát a magyar szabadfogású csapat a vasárnap befejeződött isztambuli olimpiai kvalifikációs világbajnokságon, saját bevallása szerint versenyzőit nem tudja elmarasztalni Gulyás István szövetségi kapitány.

„Évek óta erőn felül teljesítünk azzal, hogy alig pár emberrel hozunk el érmeket a világversenyekről. Most nem sikerült meglepetést okoznunk. Két legjobb versenyzőnk hiába kapott ki az első meccsén, nem tudom őket elmarasztalni” – értékelt az MTI-nek Gulyás, aki a vb előtt egy londoni indulási jog megszerzését várta és kettőről álmodott.

Ahogy a szakvezető fogalmazott: a 120 kilós Ligeti Dániel és a 74 kilós Hatos Gábor esetében egyaránt nagyon kicsi különbség döntött kiváló ellenfeleik javára, sőt utóbbi esetében szerinte erről sem lehet beszélni, mivel két 0–0-s menet után mindkétszer a kazah riválisának kedvezett a sorsolás. Hozzátette, nem szabad mindent a szerencsére fogni, akciót kell csinálni és akkor nincs golyóhúzás.

„Továbbra is kettő-négy kvóta megszerzése a cél, ez nem változott. Bár az első alkalmat nem sikerült kihasználni, de a jövő évi három kvalifikációs versenyen azok már nem indulhatnak, akik most kvótához jutottak, így könnyebb lesz a mezőny valamelyest. Természetesen nemzetközi eredményeik alapján Hatos és Ligeti száll harcba majd a legnagyobb eséllyel” – mondta Gulyás, aki úgy vélte, a válogatott többi tagja, azaz a 94 kg-os Kiss Gergely, a 66 kg-os Wöller Gergő és a 84 kg-os Veréb István sem esélytelen.

A szakember szerint a londoni indulási joghoz az isztambuli vb-n legközelebb járt Kissnek lesz az egyik legnehezebb dolga, mert az ő súlycsoportjában sok esélyes hozzá hasonlóan most kiesett.

Gulyás beszámolója alapján nagyobb fogyasztási problémával egyedül Hatos küzd a csapatból, ami azért lényeges, mivel jövőre a három olimpiai kvalifikációs versenyt egymást követő hétvégéken rendezik, de ezzel kapcsolatban megjegyezte, nem szabad kifogásokat keresni, „van egy feladat, és azt meg kell oldani.” Ahogy fogalmazott, a legjobb módja ennek, ha az első versenyen kvótát szerez.

A magyarok összesen három kvótát szereztek a vb-n: a nőknél a 63 kilós Sastin Marianna ezüstérmével, míg a kötöttfogásúaknál az 55 kilós Módos Péter és a 120 kilós Deák Bárdos Mihály ötödik helyével váltott repülőjegyet Londonba. Isztambulban minden súlycsoportban a legjobb hat jutott ki az ötkarikás játékokra.

Legfrissebb hírek

Littler történelmi rekordokat állít fel a darts World Matchplayen

Egyéb egyéni
7 órája

Kristoffer Zachariassen: Vissza akarjuk szerezni a bajnoki címet!; Idén is meglepetés a hungaroringi időmérőn: Norrisé a rajtelsőség

E-újság
7 órája

Aranyláz a Mecsekalján – Pucz Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
7 órája

Fő a jókedv! – Malonyai Péter jegyzete

Minden más foci
7 órája

Vasárnapi sportműsor: Paks–FTC, DVSC–PAFC, Vasas–ETO FC, vízilabda-vk-döntő a görögök ellen

Minden más foci
8 órája

Jacobacci: Együtt tudunk élni ezzel az eredménnyel, a játékkal pedig kifejezetten elégedettek lehetünk

Labdarúgó NB I
8 órája

A PSG után a Real Madrid is megegyezett Yan Diomandéval, már csak a Leipziggel kell dűlőre jutni – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
9 órája

Pontmentéssel tért vissza a Honvéd – Baki a 88. percben egyenlített

Labdarúgó NB I
9 órája