Hosszútávúszás: medúzák hiúsították meg Mányoki világcsúcskísérletét

MTI MTIMTI MTI
2011.09.05. 10:09
Címkék
Mintegy 14 kilométer hiányzott Mányoki Attilának ahhoz, hogy a 100 km-es határ elérésével  hosszútávúszó-világcsúcsot állítson fel.

A különleges „vizes vállalkozásairól” ismert sportember hétfőn tájékoztatta az MTI-t arról, hogy a 30 órásra tervezett rekordkísérletet – medúzacsípések következtében – végül is nem tudta sikerrel teljesíteni, GPS-adatok szerint 26 órás úszása alatt 85.6 km-t tett meg.

„Péntek reggel 8 óra 20 perckor startoltam el a görögországi Kalamatában, hogy megkíséreljem megdönteni a jelenlegi nonstop úszás 98 kilométeres hivatalos világrekordját – írta beszámolójában Mányoki Attila. – Az első szakasz jól ment. Négy óra úszás után már ellenszélben kellett haladnom, de sikerült jól beosztanom az erőmet, és 8 óra 50 perc alatt teljesítettem a táv első részét. A második szakasztól tartottam egy kicsit, mivel az éjszakát a tengeren kellett töltenem. Sajnos az éjjel átúsztam egy medúzacsapaton, amelyet nem vettem észre, és az egész testemet csípések borították. Az első égető és fájó pillanatokon átlendülve sikeresen elértem a második ellenőrző pontot is. Szombat reggel 6 órakor fordultam az utolsó szakaszra, de sajnos addigra már intenzíven jelentkeztek a csípések miatt az allergiás jelek.”

Az utolsó órában Mányoki már nem tudott frissíteni, annyira bedagadt a szája, a nyelve és a torka.

„Kísérőimmel közösen arra jutottunk, hogy ilyen állapotban nem tudom megtenni a még rám váró kilométereket. Fájó volt úgy kijönni, hogy mentálisan és az izomzatomat tekintve rendben éreztem magam. Ennél többet eddig sem időben, sem távolságban nem sikerült elérnem. Ez az, ami vigasztal.”

Legfrissebb hírek

Kettős Fifty-Fifty győzelem a Fehér Szalagon

Egyéb egyéni
8 perce

NB I: Kisvárda–Kispest-Honvéd

Labdarúgó NB I
12 perce

Négy év után újra gólt szerzett a japán legenda, az 59 évesen is aktív „King Kazu”

Minden más foci
17 perce

Mészáros Krisztofer és Mayer Gréta a bajnok

Torna
36 perce

Közös megegyezéssel távozik Szűcs Kornélék edzője – hivatalos

Minden más foci
42 perce

NB II: Tiszakécskei LC–Szeged-Csanád Grosics Akadémia

Labdarúgó NB II
45 perce

NB II: ötgólos meccsen nyert a DVTK, előnyben az Ajka és a Tiszakécske – ÉLŐ eredménykövető!

Labdarúgó NB II
46 perce

NB II: BVSC-Zugló–Kolorcity Kazincbarcika SC

Labdarúgó NB II
48 perce