Öttusa: Vörös Zsuzsanna a nemzetközi szövetség diplomáját vehette át

MTI MTIMTI MTI
2011.09.11. 11:22
Címkék
A Nemzetközi Öttusaszövetség (UIPM) diplomáját vehette át Vörös Zsuzsanna a moszkvai olimpiai kvalifikációs világbajnokságon.

A sportág népszerűsítéséért és sikeres pályafutásáért járó elismerést Klaus Schormann, az UIPM elnöke és Joel Bouzou, az UIPM főtitkára adta át az olimpiai és világbajnok sportolónak szombaton, a női döntő eredményhirdetése előtt.

Vörös Zsuzsanna edzőként van jelen a vb-n, a fehérvári versenyzőket segíti tanácsaival.

„Az Alba Volánban minden korosztállyal foglalkozom, kezdve a legkisebbektől, a tizenkét-tizenhárom évesektől – mondta az MTI-nek Vörös Zsuzsanna. – Tavaly nyáron hagytam abba a versenyzést, így az a helyzet állt elő, hogy most azokat irányítom, akikkel még együtt öttusáztam, ilyen például Gyenesei Leila vagy Kovács Sarolta. Érdekes módon ezt a váltást nekik nehezebb megélni, el kell fogadniuk, hogy versenyzőtársból edző lettem, s én mondom meg, merre, hány óra. A kívülálló talán azt gondolná, hogy egy sikeres volt sportolótól a versenyzők jobban elfogadják az utasításokat, de ez nem így van.”

A 2004-es athéni olimpián aranyérmes, egyéniben háromszoros világbajnok Vörös pályafutása vége felé már belekóstolt a kombinált számba, a lövészettel nehezített futásba is.

„Ez az új formáció azért részben megváltoztatta az erőviszonyokat, például az egyiptomiak nem tudtak jól alkalmazkodni. Én lassú lövőnek számítottam, s az első edzésen, amikor a kombinált számot kipróbáltam, csak néztem, hogyan kapkodnak a többiek körülöttem, olyan volt, mint a vurstliban.”

Vörös távlati terveiről elárulta, hogy szeretne Szegedre költözni párjához, s ott egy öttusa utánpótlás-szakosztályt alapítani.

„Már vannak ígéreteim ez ügyben. De ezt csak akkor lehet elkezdeni, ha lezárom a fehérvári edzősködést, a kettő együtt nem megy. Az olimpiáig mindenképpen szeretném csinálni, az olyan sikerek, mint Kovács Sarolta ezüstérme, pedig plusz motivációt jelentenek.”

Legfrissebb hírek

Littler történelmi rekordokat állít fel a darts World Matchplayen

Egyéb egyéni
2 órája

Kristoffer Zachariassen: Vissza akarjuk szerezni a bajnoki címet!; Idén is meglepetés a hungaroringi időmérőn: Norrisé a rajtelsőség

E-újság
3 órája

Aranyláz a Mecsekalján – Pucz Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
3 órája

Fő a jókedv! – Malonyai Péter jegyzete

Minden más foci
3 órája

Vasárnapi sportműsor: Paks–FTC, DVSC–PAFC, Vasas–ETO FC, vízilabda-vk-döntő a görögök ellen

Minden más foci
3 órája

Jacobacci: Együtt tudunk élni ezzel az eredménnyel, a játékkal pedig kifejezetten elégedettek lehetünk

Labdarúgó NB I
3 órája

A PSG után a Real Madrid is megegyezett Yan Diomandéval, már csak a Leipziggel kell dűlőre jutni – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
4 órája

Pontmentéssel tért vissza a Honvéd – Baki a 88. percben egyenlített

Labdarúgó NB I
4 órája