Sportpolitika: gdanski EU-konzultáció a fogadási csalásokról

MTI MTIMTI MTI
2011.09.06. 18:21
Címkék
Czene Attila, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI) sportért felelős államtitkára kedden Gdanskba érkezett a sport tisztaságának megőrzéséről rendezett európai uniós elnökségi konzultációra.

A NEFMI tájékoztatása szerint a lengyel uniós elnökség által szervezett eseményen a magyar politikus mellett megjelent többek között a brit, a francia, az olasz és a ciprusi sportminiszter, valamint az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA), az Európai Kézilabdas-szövetség (EHF), az Európai Tenisz-szövetség, továbbá a Nemzetközi Kosárlabda-szövetség európai szervezetének (FIBA Europe) képviselői.

A tanácskozás a nemzetközi sport egyik legégetőbb kérdésköréről, a bundázásról és annak megelőzési eszközeiről szólt, emellett a felek a sportbéli jó kormányzás alapelveiről – az átlátható finanszírozásról, a demokratikus döntéshozatalról, a kormányzati és nem-kormányzati konzultációról – is eszmét cseréltek.

A sportért felelős állami vezetők egyetértettek abban, hogy a sportszervezetek autonómiája nem sérülhet, belső irányításukba külső szereplők (például a kormányzatok) csak előzetesen egyeztetett, ésszerű keretek között avatkozhatnak be. Megegyezés volt abban is, hogy azokban az országokban, ahol jó a kormányzás, betartják az átláthatóság elveit és ahol a sportszervezetek annak alapján működnek, a csalásokkal szembeni immunitás erősebb, mint ott, ahol még zavarosak a viszonyok.

A témával kapcsolatban Czene Attila hangsúlyozta, hogy a magyar elnökség alatt elfogadott uniós Sport Munkatervben a jó kormányzással kapcsolatos célkitűzések eléréséhez számos egyeztetés szükséges, hiszen az Európai Unióban a sportirányítás rendszere nem egységes. Kiemelte, hogy az állami támogatások célzott felhasználása és átlátható elszámoltatása a jó működés alapkritériuma.

A bundázás elleni eszközöket a lengyel elnökség az uniós miniszterek novemberi tanácsülésén, hivatalos tanácsi következtetés formájában szeretné elfogadtatni a 27 tagállammal.

A találkozó a lengyel–német felkészülési labdarúgó-mérkőzés megtekintésével zárul. Az összecsapást kedden este, a 2012-es lengyel–ukrán közös rendezésű Európa-bajnokság egyik helyszíneként szolgáló gdanski stadionban rendezik.

Legfrissebb hírek

A PSG után a Real Madrid is megegyezett Yan Diomandéval, már csak a Leipziggel kell dűlőre jutni – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
29 perce

Pontmentéssel tért vissza a Honvéd – Baki a 88. percben egyenlített

Labdarúgó NB I
46 perce

Atlétika: megdőlt a 100 méter 41 éve fennálló U20-as országos csúcsa

Atlétika
47 perce

„Gumi helyett az autó kopik” – Verstappen már túl van a kétségbeesésen

F1
1 órája

Bedi és Derekas is duplázott, a Vidi gálával kezdte a bajnokságot

Labdarúgó NB II
1 órája

Hiába a korai hazai vezetés, a Szeged pontot mentett Tiszakécskén

Labdarúgó NB II
1 órája

Meglepő pofonba szaladt bele a KTE Ajkán

Labdarúgó NB II
1 órája

Gyenge mérkőzésen, gól nélküli döntetlennel tért vissza a másodosztályba a Kazincbarcika

Labdarúgó NB II
1 órája