Teke: Szepesi Nikolett új sportágban próbálja ki magát

B.CS. B.CS.B.CS. B.CS.
2011.09.14. 16:33
Címkék
Új kihívást talált magának Szepesi Nikolett. Az Európa-bajnoki bronzérmes hátúszó kedvese klubjában, az FTC-ben próbálta ki először a tekét, és úgy tűnik, tetszik neki a sportág, legalábbis az utóbbi időben rendszeresen látogatja a csapat edzéseit.

A lehetőség adva volt, hiszen kedvese, Budai Ádám oldalán (aki az olimpiai bajnok úszó, Kovács Ágnes unokatestvére) régóta látogatja az FTC tekecsapatának mérkőzéseit, sokszor még idegenbe is elkíséri a csapatot. Mégis, Szepesi Nikolettet mostanában kezdte el foglalkoztatni a gondolat, hogy ő is kipróbálja a sportágat.

„Nagyon megtetszett a teke, úgyhogy egyre többször szálltam be én is a játékba az edzéseken – mondta Szepesi Nikolett. – Ez a jövőben is így lesz, mert amellett, hogy rendkívül élvezem, szeretnék még jobb lenni."

Versenyszerű küzdelmekről egyelőre nincs szó, de ha Szepesi Nikolett továbbra is szorgalmasan eljár a tréningekre, akár még ez is elképzelhető, hiszen a csapat edzői szerint van tehetsége a tekéhez.

„Ezen egyelőre tényleg nem gondolkodtam még el, de nagyon tetszik a tekében, hogy hetente viszonylag kevés edzéssel is jó eredményeket lehet elérni. Nekem most még az is nagy örömet okoz, ha egyszer-egyszer mind a kilenc bábut eldöntöm" – mondta a korábbi úszónő, aki munka mellett jár le sportolni az FTC Kőbányai úti tekecsarnokába.

Ahogy hozzátette, az utánpótlás nevelést is rendkívül fontosnak tartja, és a tervek szerint az FTC keretein belül létrehozandó tekeakadémiában is szerepet vállal majd.

És ki tudja, egyszer talán ebben a sportágban is nagy sikereket ér el.

Legfrissebb hírek

Csehország legyőzte Ukrajnát a Billie Jean King-kupa döntőjében

Tenisz
13 perce

Az üres kapus gólok sokba kerültek, a magyar női kéziválogatott hét év után kikapott a románoktól

Kézilabda
38 perce

Veterán kapus tér vissza a Juventushoz – sajtóhír

Olasz labdarúgás
1 órája

Megvan a 3. vb-érem: ezüstérmes a magyar junior/U23-as mixváltó

Egyéb egyéni
1 órája

A FIDE fenntartotta az Orosz Sakkszövetség felfüggesztését

Egyéb egyéni
1 órája

Káprály Mihály San Marinóban vezet mérkőzést

Minden más foci
1 órája

Jó hangulat, de kemény munka – fotókon a válogatott utolsó edzése Telkiből a belfasti meccs előtt

Magyar válogatott
1 órája

Dudin legyőzte a világbajnokot, 2:2 Indiával a sakkolimpián

Egyéb egyéni
2 órája