Nincs magyar K-1-világbajnok: Balogh a későbbi győztestől kapott ki

P. K.P. K.
2011.12.17. 23:55
null
Balogh Norbert (szemben) a későbbi győztestől kapott ki (Fotó: archív)
Címkék
A Fight Code világsorozat K–1 MAX kategóriájában a debreceni négyes döntő első összecsapásán a hazai közönség előtt versenyző Balogh Norbert egyhangú pontozással vereséget szenvedett a fehérorosz Jurij Besszmertnitől, aki némi meglepetésre végül a finálét is megnyerte.

 

Ajz első magyar K-1 világbajnoki címért szorítóba lépő Balogh Norbert aktívan, kiváló egyenesekkel kezdte a Jurij Besszmertni elleni elődöntőt. A fehérorosz kivárásra játszott. Balogh irányította az első menetet, de Besszmertni egy térdeléssel, majd két lábsöpréssel is ki tudta zökkenteni egy kicsit a debreceni harcost.

Ennek ellenére is meglehetett volna az első menet, ám a hajrában egy lábsöprés után nem tudott azonnal felállni Balogh, számolni kellett rá.

A második menetben Balogh már zártabban védekezett, ütéseivel sokszor talált, a fehérorosz térdrúgásai veszélyesek voltak, de kissé pontatlanok.

A meccset alapvetően a harmadik menet döntötte el. Balogh továbbra is keveset használta a lábait, de az egyeneseivel továbbra is sok veszélyt jelentett a nagyon flegmán küzdő, többször is provokatívan viselkedő Besszmertnire. A menet első fele döntetlen körüli volt, ám az egyik közelharc során a fehérorosz szűken bevitt egy térdelést, ami után ismét számolni kellett Baloghra.

Ezután megpróbált ritmust váltani a hazai kedvenc, de a meccset már nem tudta megfordítani, egyhangú pontozással vereséget szenvedett.

A másik elődöntőben a thaiföldi Szudszakorn Szor Klinmi végig irányított, kézben tartotta a francia Abdallah Mabel elleni összecsapást, és végül a papírformának megfelelően egyhangú pontozással győzött.

Klinmi a döntőben is jól kezdett Besszmertni ellen. Lendületes sorozataival, ütés és rúgáskombinációival az első menetet meg is nyerte a kissé passzívan kezdő fehérorosszal szemben.

A folytatásban azonban változott a meccs képe. A thaiföldi egyre kevesebb akciót indított, azt hihette, hogy az első menettel meg is nyerte a finálét, de tévedett. A harmadik menetre Besszmertni egyértelműen fölénybe került, térddel és egyenes ütéseivel is többször elérte ellenfelét, aki láthatóan megrogyott, egy lábsöprés után padlóra is került, de végül számolni nem kellett rá.

Az előzetesen jóval esélyesebbnek vélt Klinmi ennek ellenére egyhangú pontozással vereséget szenvedett a százezer dollár összdíjazású torna fináléjában. A Balogh Norbertet is legyőző Besszmertni a Fight Code K–1 MAX világbajnoki címe mellé nyolcvanezer dollárt is bezsebelt (a döntő vesztese húszezerrel gazdagodott).

A fehérorosz versenyző egy színvonalas, számos remek felvezető meccset is hozó gálán megérdemelt diadalt aratott. Balogh a hazai közönség előtt szépen helyt állt, de Besszmertni nála is jobb volt.

FIGHT CODE
K–1 MAX, NÉGYES DÖNTŐ, DEBRECEN
ELŐDÖNTŐ
Besszmertni (fehérorosz)–Balogh egyhangú pontozás, 3:0
Klinmi (thaiföldi)–Mabel (francia) egyhangú pontozás, 3:0
DÖNTŐ
Besszmertni (fehérorosz)–Klinmi (thaiföldi) egyhangú pontozás, 3:0
Legfrissebb hírek

Nemzetek Ligája: sima osztrák győzelem Bécsben

Minden más foci
4 perce

Mexx Meerdink duplája döntött, három pontot szerzett az oranje Belgrádban

Minden más foci
12 perce

Rossi: Edzőtábor helyett inkább kórháznak tűnik egy ilyen összetartás, de versenyképesek leszünk

Magyar válogatott
15 perce

Kiütötte az FTC-t az újrajátszott meccsen, már nem nyeretlen az ETO a férfi kézilabda NB I-ben

Kézilabda
37 perce

Válogatott: Redzic, Tóth Rajmund és Szalai József sem utazott el Belfastba

Magyar válogatott
59 perce

Női NB I: idegenben ütötte ki a Fradi a Szekszárdot

Labdarúgó NB I
1 órája

Feszült végjáték után a Veszprém legyőzte a Füchse Berlint, és gyakorlatilag bejutott a klub-vb döntőjébe

Kézilabda
1 órája

Michael O'Neill: Tóth Balázs remek kapus, de a gyengeségeit is ismerem

Magyar válogatott
1 órája