Teke: aláírták a megállapodást a vb-rendező Zalaegerszeggel

2012.09.28. 09:46
Címkék
Zalaegerszeg megkötötte a 2013-as teke csapat-világbajnokság megrendezéséről szóló szerződését a Magyar Bowling és Teke Szövetséggel.

Az aláírást Zalaegerszegen bonyolították le, a megállapodást Gyutai Csaba, Zalaegerszeg Megyei Jogú Város polgármestere és Lengyel József, a Magyar Bowling és Teke Szövetség Teke Szakági Szövetségének elnöke látta el kézjegyével. A szerződéskötés után ülésezett a világbajnokság szervező bizottsága, ahol kiderült, hogy az októberi egyéni világbajnokságon (Lengyelországban) prezentálják a nemzetközi szövetségnek a magyar előkészületeket.

Lengyel József elmondta, hogy a zalaegerszegi világbajnokság óriási lehetőség a sportágnak. „Huszonöt év után Magyarország ismét csapat-világbajnokságot rendezhet, amely nem más, mint a magyar teke nemzetközi elismerése. Bizonyítani fogjuk, hogy méltó Magyarország ennek az eseménynek a lebonyolítására. A világbajnokságtól azt várjuk, hogy népszerűsítse a tekét, és minél több fiatalt bevonjunk a sportágba” – mondta az aláírás után a sportvezető.

Magyarországon legutóbb 1988-ban volt felnőtt csapat-vb, akkor Budapest látta vendégül a világ legjobbjait. A tavalyi világbajnokságot Szarajevóban rendezték meg, ott a női csapat aranyat, a férfi válogatott pedig ezüstérmet szerzett. A jövő évi zalaegerszegi vb május 10-én kezdődik.

Legfrissebb hírek

Teke-vb: világcsúccsal világbajnok a magyar páros

Egyéb egyéni
2026.06.01. 16:36

Kijelölték az egyéni teke-vb-re utazó tizenkét fős magyar keretet

Egyéb egyéni
2026.05.22. 09:59

Négy érmet szereztek a magyar tekések a nemzetközi porondon

Egyéb egyéni
2025.10.19. 17:10

Sorsoltak a jövő évi, székesfehérvári teke-világbajnokságra

Egyéb egyéni
2024.12.16. 19:12

Harmadik helyen áll a Szegedi TE a zalaegerszegi tekecsapat-világkupán

Egyéb egyéni
2024.10.16. 11:25

Teke-vb: Zapletán Zsombor ezüstérmes

Egyéb egyéni
2024.05.31. 10:04

Ismét a Szeged a férfi bajnok, a nőknél a Győr nyerte a tekézők Magyar Kupáját

Egyéb egyéni
2024.04.10. 10:31

Teke: emléktáblát állított az FTC a kilencszeres világbajnok Csányi Béla tiszteletére

Egyéb egyéni
2023.10.31. 13:33
Ezek is érdekelhetik