Birkózás: a Ferencváros a Vasas ellen a csb-döntőben

2012.11.20. 14:29
A sportág régi, állandó otthonában, a Nemzeti Sportcsarnokban kezdődnek holnap 17 órakor a vegyes fogású birkózó-csapatbajnokság éremosztó páros mérkőzései. A bronzért a Csepeli BC és a Haladás VSE, az aranyért pedig a Ferencváros és a Vasas küzd.

A Fradi és a Vasas között ezúttal is igazi presztízscsata várható. Ráadásul szerencsés a lebonyolítás: egyetlen szőnyegen, a figyelem középpontjában zajlik a két éremosztó összecsapás összesen négy mérkőzése, kettő-kettő mindkét medáliáért.

Azért nevezik vegyes fogásúnak a csb-t, mert a szereplők mindkét fogásnemben birkóznak. A páros küzdelmek első meccsén négy kötöttfogású (minden páratlan) súlycsoport lép szőnyegre, a másodikon pedig ellentétes a sorrend, a szabadfogás javára.

Az esélyekkel kapcsolatban érdemes visszalapozni néhány hetet, a két fogásnem országos bajnokságához. A kötöttben a Vasas hét érmet, köztük két aranyat nyert, míg a Ferencváros három érme közül kettő arany volt, annak ellenére is, hogy a lábadozó olimpiai ezüstérmes Fodor Zoltán, illetve az Európa-bajnok Bácsi Péter még nem indult. A szabadfogásban mindkét klub egy-egy bajnokot ünnepelhetett, de a Vasasnak további hét érmese is volt.

Legfrissebb hírek

Alekszandar Pesics távozik a Ferencvárostól – hivatalos

Labdarúgó NB I
3 órája

Robbie Keane távozik a Ferencvárostól – sajtóhír

Labdarúgó NB I
5 órája

Az ETO, az FTC és a ZTE emelkedett ki a teljesítményindexekben, no meg Vitális

Labdarúgó NB I
Tegnap, 15:44

Hajnal Tamás szerint idén csak később alakul ki a Ferencváros végleges kerete

Labdarúgó NB I
2026.05.20. 17:58

Nincs változás: a Ferencváros az El-selejtező első fordulójában indul

Európa-liga
2026.05.20. 17:41

Dupla Tízes: jót tesz a magyar futballnak az ETO FC bajnoki címe?

Labdarúgó NB I
2026.05.19. 19:02

Corbu Máriusz: Mentálisan vett ki sokat belőlem az idény, jólesik most kicsit pihenni

Labdarúgó NB I
2026.05.19. 14:38

Robbie Keane: Megerősödnek csapatok, változnak az erőviszonyok, ezt sajnos nekünk is el kell fogadnunk

Labdarúgó NB I
2026.05.19. 10:27
Ezek is érdekelhetik