Utánpótlás: a MOB-elnök is felszólalt a sportiskolai konferencián

Vágólapra másolva!
2012.11.29. 17:12
A Sportiskolák Országos Szövetsége (SIOSZ) szakmai konferenciát, sportági bemutatókat és sportversenyeket rendezett a győri Bercsényi Szakközépiskolában november 28-án és 29-én. Az országos lefedettségű sportiskolai program 2012 tavaszától a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) keretein belül működik.

Magyarországon összesen 90 köznevelési típusú – ebből 54 államilag, a Magyar Olimpiai Bizottságon keresztül támogatottként, 36 nem támogatottként – és 18 egyesületi jellegű sportiskola működik. Az összesen 108 magyarországi sportiskola közel 25 ezer, 6-20 év közötti gyermeket érint. A 108 sportiskolából kettő található Győrben, egyik az Adyvárosi Közoktatási Főigazgatóság, Óvoda, Általános és Középiskola, másik a konferencia és sporttalálkozó házgazdája, a Bercsényi Miklós Közlekedési Szakiskola és Sportiskolai Módszertani Központ – itt tanult Borkai Zsolt és Ábrahám Attila is.

A konferencia első előadója Borkai Zsolt, a MOB elnöke, Győr polgármestere volt, aki visszatekintett az elmúlt időszak sportirányításban bekövetkezett változásaira és a londoni olimpiára; a jövő tekintetében pedig elmondta, Magyarország és Győr szempontjából december eleje egy fontos mérföldkő lesz: eldől, hogy 2017-ben Győr lehet-e az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál (EYOF) házigazdája. Pozitív döntés esetén, közel 4000, 14-18 év közötti fiatal mérheti össze tudását Európa országaiból. A MOB elnöke beszélt az önkormányzati támogatások és a sportiskolai műhelymunka fontosságáról, valamint a jövő évben várható, kiemelt sportágakra vonatkozó 10-15 milliárd forintos állami támogatásról.

Lehmann László, a MOB Sportiskolai programjának igazgatója a sportiskolai rendszer fejlesztési lehetőségeit ismertette. Kovács Géza SIOSZ-elnök, a szervezet történetébe és feladataiba, dr. Jakabházyné Mező Mária főtitkár a Magyar Olimpiai Akadémia és az olimpiai iskolák működésébe adott bepillantást. Felszólalt dr. Kamuti Jenő, a Nemzetközi Fair Play Bizottság elnöke is, aki a mindennapos testnevelés fontosságát, annak az európai államokban történő bevezetését szorgalmazta. A kisiskolások sportágválasztásáról Rabi Ferencné a Csanádi iskola igazgatója, az akadémiai rendszerű képzésről dr. Ábrahám Attila, a Magyar Kajak-kenu Szövetség főtitkára, a sport élettani hatásairól dr. Szakály Zsolt, a Nyugat-magyarországi Egyetem Apáczai Csere János Karának docense beszélt.

A szerdai elméleti előadásokat és sportbemutatókat csütörtökön sportversenyek követték. A sporttalálkozón 19 iskola mintegy félezer fiatal sportolója vett részt, akik a kézilabda Truka-kupán, atlétikában és kajak ergométeren versenyeztek.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: egy bravúrra a történelmi sikertől a Puskás U19-es csapata

Utánpótlássport
14 órája

Kézilabda: top 10-es utánpótláskorúak az NB I/B-ben

Utánpótlássport
22 órája

Labdarúgás: csaknem 1500 fiatalperc az NB I 20. fordulójában

Utánpótlássport
2026.02.02. 19:18

Short track: Amschl Kira bronzérmet szerzett a junior-vb-n

Utánpótlássport
2026.02.02. 01:15

Kosárlabda: harmadik lett az U16-os fiúválogatott a Szent István-kupán

Utánpótlássport
2026.02.01. 19:50

Vívás: mindkét párbajtőrcsapat aranyérmes a kairói junior-világkupán!

Utánpótlássport
2026.02.01. 19:20

Tekvondó: Olimpiai Reménységek Versenyét rendeznek Békéscsabán

Utánpótlássport
2026.02.01. 17:04

Úszás: klasszisok mentorszerepben

Utánpótlássport
2026.02.01. 09:04
Ezek is érdekelhetik