MOB: júniusban indul a 15 milliárdos program

MTI MTIMTI MTI
2013.02.21. 20:35
Június elején indul el az a program, amelynek keretében 15 milliárd forintos állami támogatást osztanak szét 16 kiemelt sportág között – derült ki a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) csütörtöki elnökségi ülésén.

Borkai Zsolt elnök – a MOB közleménye szerint – arról számolt be, hogy szerdán egyeztetett Orbán Viktor miniszterelnökkel, Simicskó István sportért felelős államtitkárral és Balogh Gábor miniszterelnöki tanácsadóval. A konzultáción az hangzott el, hogy a támogatáshoz az érintett sportágak részéről szakmai program elkészítése szükséges. A 2020-ig kidolgozott, MOB által összefoglalt szakmai tervet május elején kell a kormányfőnek eljuttatni.

A pénzt infrastruktúra fejlesztésére, edzőképzésre, klubok támogatására, felkészülésre, edzők és sportolók finanszírozására lehet majd fordítani.

A 15 milliárdból az atlétika, a birkózás, a cselgáncs, a kajak-kenu, az ökölvívás, az öttusa, a sportlövészet, a torna, az úszás, a vívás és a korcsolyasport, valamint projektfinanszírozás keretében az asztalitenisz, az evezés, a kerékpársport, a röplabda és a tenisz részesül.

A MOB elnöksége Nagy Zsigmond nemzetközi igazgatót jelölte ki az idei, utrechti Nyári Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon és a jövő évi, szocsi téli olimpián résztvevő magyar csapat vezetőjének.

Az ülésen a jelenlévők megszavazták, hogy a fogyatékkal élő sportolók a jövőben kedvezményesen, 1000 forint helyett 550 forintért válthatják ki versenyengedélyüket, ami egyben biztosítást is tartalmaz.

Legfrissebb hírek

Megvan a magyar válogatott kerete az asztanai birkózó vb-re

Birkózás
6 órája

Kerékpársportok: hetvenkettedik hely, kiesés

Utánpótlássport
7 órája

Asztalitenisz: Varga Botond főtáblára jutott Linzben

Egyéb egyéni
21 órája

Evezés: Demkó Janka sporttörténelmi tette

Utánpótlássport
22 órája

Erős teljesítménnyel hangolódtak sportlövőink a novemberi világbajnokságra

Egyéb egyéni
2026.09.23. 21:25

Asztalitenisz: András Csaba történelmet ír, első kiemelt Linzben

Egyéb egyéni
2026.09.23. 12:29

Lévai Zoltán: A topon érzem magam

Birkózás
2026.09.23. 09:56

Maszkos férfiak törtek be Simone Biles otthonába

Torna
2026.09.23. 08:51