Birkózás: olimpiai kampány indul, amerikai-iráni összefogás

MTI MTIMTI MTI
2013.02.21. 10:59
A birkózás vezető nemzetei – többek között az Egyesült Államok és Irán – összefogásával kampányt indít a nemzetközi szövetség (FILA) annak érdekében, hogy a sportág bent maradjon a 2020-as olimpia programjában.
Az amerikai és az iráni mellett többek között a magyar, az orosz, a török és az azerbajdzsáni szövetség első emberei szerdán, a teheráni szabadfogású világkupaverseny előtt állapodtak meg a kampányról. A felek abban bíznak, hogy meg tudják győzni a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) végrehajtó bizottságát, hogy a múlt héten rosszul döntött, amikor a sportág törlését javasolta a 2020-as nyári játékok műsoráról.„Máris óriási támogatást tudhatunk a kampány mögött, így bízhatunk abban, hogy a végrehajtó bizottságot meg tudjuk győzni, és a birkózás olimpiai sportág marad” - mondta Hegedűs Csaba, a magyar szövetség vezetője, a FILA vezető testületének tagja, akinek szavait tapsvihar fogadta a teheráni sportcsarnokban.A kampánynak többek között az amerikai és iráni összefogás adja a különlegességét, a két ország ugyanis közismerten ellenséges viszonyban van egymással. A szerdai eseményen ugyanakkor Rich Bender, az amerikai szövetség elnöke látványosan megölelte iráni kollégáját, illetve az ázsiai ország olimpiai bizottságának vezetőjét is, majd meghívta őket az Egyesült Államokba.„Ez a gesztus is azt üzeni a NOB-nak, hogy mi mindannyian egy nyelvet beszélünk, a birkózás nyelvét” – jelentette ki Hegedűs Csaba.
Legfrissebb hírek

Megvan a magyar válogatott kerete az asztanai birkózó vb-re

Birkózás
7 órája

Lévai Zoltán: A topon érzem magam

Birkózás
2026.09.23. 09:56

Épp egy éve versenyzett legutóbb, aranyéremmel tért vissza Losonczi Dávid

Birkózás
2026.09.21. 17:33

Remekeltek kötöttfogású birkózóink Horvátországban

Birkózás
2026.09.20. 21:06

Birkózótermet neveztek el a „Tuskirályról” Szombathelyen

Birkózás
2026.09.16. 19:42

Itt született, vb- és Eb-ezüstérmes birkózó, mégis kétszer elutasították Arszunkaev Musza állampolgárságát

Egyéb egyéni
2026.09.15. 14:30

Birkózás: újra szőnyegen a világbajnok

Birkózás
2026.08.25. 09:14

Báger Barbara bronzérmes az U20-as birkózó-vb-n

Birkózás
2026.08.20. 21:33