Utánpótlás: a győri kajakosoké a „A hónap műhelye”-díj

MTI MTIMTI MTI
2013.02.21. 14:34
A Graboplast Győri Vízisport SE kajak-kenu szakosztálya kapja az első „A hónap műhelye”-díjat, amelyet a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB), az utanpotlassport.hu szerkesztősége és a Decathlon sportszeráruházlánc alapított.

Az utanpotlassport.hu csütörtöki tájékoztatása szerint a díjra közel 500 jelölés érkezett, s a sportkedvelők, valamint a sportági szövetségek, sportszervezetek, újságírók által ajánlott műhelyek közül öt került fel a szavazólapra. A győriek a szerdán zárult közönségszavazás és a díjat alapítók kuratóriumának közös döntése nyomán nyertek.utanpotlassport.hu csütörtöki tájékoztatása szerint a díjra közel 500 jelölés érkezett, s a sportkedvelők, valamint a sportági szövetségek, sportszervezetek, újságírók által ajánlott műhelyek közül öt került fel a szavazólapra. A győriek a szerdán zárult közönségszavazás és a díjat alapítók kuratóriumának közös döntése nyomán nyertek.

Az elismerést és az azzal járó 500 ezer forintos sportszervásárlási utalványt a Decathlon budaörsi áruházában adják át jövő kedden.

A díjat minden hónapban az adott időszakban legeredményesebbnek ítélt utánpótlás-nevelő műhely nyeri el.

Az elismerésre bárki jelölhet egy-egy szakosztályt, klubot az utanpotlassport.hu honlapon keresztül, majd a jelölések összegzését követően a szakmai kuratórium választja ki azt az ötöt, mely közül kikerül a végső győztes. Az öt jelöltre szavazni is lehet az oldalon, de nem egyedül a voksok döntenek, 75 százalékban ugyanis a háromtagú kuratórium szava számít. A testület a hónap eseményei, eredményei alapján dönt a legjobbról.

Az év végén a kuratórium kiválasztja az év műhelyét, amely kétmillió forint pénzjutalomban részesül majd.

Legfrissebb hírek

Kézilabda: hétfőn kezdődik az U16-os leány nyílt Európa-bajnokság

Utánpótlássport
16 órája

Kézilabda: jó hangulatban fejlődnek a tatabányai kis tigrisek

Utánpótlássport
23 órája

Cselgáncs: hétfőn kezdődik az ifjúsági Eb a Kanári-szigeteken

Utánpótlássport
Tegnap, 9:03

Vízilabda: sima sikerrel kezdett az U18-as fiúválogatott a vb-n

Utánpótlássport
2026.06.27. 21:33

Műugrás: Fehér Luca ezüstérmes toronyugrásban a budapesti junior Eb-n

Utánpótlássport
2026.06.27. 20:59

Kosárlabda: kétszer legyőzte a portugálokat az U20-as férfiválogatott

Utánpótlássport
2026.06.27. 20:05

Kézilabda: vereség a lengyelek ellen az U20-as női vb-n

Utánpótlássport
2026.06.27. 09:37

Kajak-kenu: Csorba bizonyította, nem véletlen volt a tavalyi remeklés

Utánpótlássport
2026.06.26. 17:24
Ezek is érdekelhetik