Birkózás: a sportág képviselői ott lehetnek az Európai Játékokon

MTI MTIMTI MTI
2013.03.12. 19:01
A birkózás is bekerült a 2015-ben első alkalommal sorra kerülő Európai Játékok programjába. A baki eseményt szervező Európai Olimpiai Bizottság (EOB) egy hónapja még azt jelezte, hogy a sportág nem lesz ott a játékokon, mivel hiába kértek háromszor is találkozót a kontinentális birkózószövetségtől, az mindig visszautasította a megkeresést.

Kedden ugyanakkor bejelentették, hogy mégis programba kerül a birkózás, miután Nenad Lalovicnak, a Nemzetközi Birkózószövetség (FILA) megbízott elnökének sikerült megegyeznie erről az EOB vezetőivel.

A birkózás jelenleg nagyon nehéz helyzetben van, mert február 12-én a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) végrehajtó testülete úgy döntött, hogy a 2020-as nyári játékokon már ne kapjon helyet ez a hagyományos sportág. Ezt követően néhány nappal lemondott posztjáról Raphael Martinetti FILA-elnök, s a helyét Lalovic vette át a tisztújításig. A szerb sportvezető már ekkor jelezte, hogy javítani akarja a FILA kapcsolatát a NOB-bal, s ennek megfelelően múlt héten tárgyalt Jacques Rogge NOB-elnökkel is.

A FILA számára az előzmények ismeretében siker, hogy az Európai Játékokon ott lehet a sportág, s a szövetségben azon dolgoznak, hogy május végén, a NOB végrehajtó bizottsága előtt sikeresen mutassák be a birkózást. A cél az, hogy a vb a birkózást válassza be azon két sportág közé, melyek közül a NOB közgyűlése szeptemberben kiválasztja azt, amely szerepelhet a 2020-as olimpián.

Legfrissebb hírek

Birkózás: lengyel, horvát és mahacskalai tábor is van az „étlapon”

Birkózás
2026.08.04. 07:12

Rangos nemzetközi birkózóversenyt nyert Kuramagomedov Murad

Egyéb egyéni
2026.08.03. 10:24

Szőke Alex, Fritsch Róbert és Vitek Dárius is kategóriája élén a világranglistán

Birkózás
2026.07.24. 12:18

Lőrincz Tamás: A birkózószövetség munkájának megítélése pozitív

Birkózás
2026.07.22. 09:32

Csúcsforma hiányában is hat magyar éremnek örülhettünk a Polyák–Varga–Kozma-emlékversenyen

Birkózás
2026.07.21. 12:44

Jól halad Végh Richárd Eb-bronzérmes birkózó bokaműtét utáni rehabilitációja

Birkózás
2026.07.20. 12:09

Szőke Alex fantasztikus birkózással aranyérmet nyert a budapesti UWW-rangsorversenyen!

Birkózás
2026.07.19. 20:54

Szőke Alex megverte az olimpiai, világ- és Európa-bajnok oroszt a BOK-csarnokban!

Birkózás
2026.07.19. 15:23