Birkózás: a szövetség komolytalannak tartja a liga felszólítását

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.03.05. 18:26
A birkózás jelenlegi helyzetében nem a hangulatkeltésnek van itt az ideje Gáspár Tamás szerint. A magyar szövetség (MBSZ) főtitkára érthetetlennek és komolytalannak tartja azt a felvetést, hogy Hegedűs Csaba, az MBSZ elnöke felelős azért, mert a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) végrehajtó bizottsága februárban a sportág törlését javasolta a 2020-as játékok műsoráról.

„Őszintén szólva nem nagyon akarunk ennél bővebben reagálni a Magyar Birkózó Liga elnöke, Komáromi Tibor által hétfőn elmondottakra, mert a sárdobálás nem vezet sehova” – mondta a távirati irodának kedden Gáspár, hozzátéve, hogy jelentős feladatok előtt áll a sportág, amelynek az összefogásra és nem a széthúzásra van szüksége.

Komáromi – aki tavaly december óta vezeti a 2007-ben az egyesületek érdekvédelméért létrejött birkózóligát – hétfőn úgy fogalmazott: Hegedüsnek a nemzetközi szövetségben (FILA) betöltött elnökségi tagságáról és az MBSZ elnöki tisztéről is le kellene mondania, mert neki – mint a FILA-elnökség tagjának és egyben a marketingbizottság vezetőjének – rálátása volt arra, hogy az elmúlt években milyen szabálymódosításokat fogadott el a FILA. Szerinte ezek a változtatások vezettek oda, hogy a birkózás érthetetlenné vált a közönség számára, és a sportág olimpiai léte is veszélybe került.

A többszörös világbajnok, olimpiai ezüstérmes Komáromi úgy látja, hogy a NOB-vb döntése után lemondott FILA-elnök, Raphael Martinetti példáját kell követniük azoknak, akik támogatták az ő munkáját és irányvonalát a szövetségben – így Hegedüsnek is.

Legfrissebb hírek

Bajcajev Vlagyiszlav világbajnoki ötödik Zágrábban

Birkózás
4 órája

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 13. rész: Repka Attila

Egyéb egyéni
7 órája

Kuramagomedovot megállította az olimpiai bajnok, kiesett a vb-n

Birkózás
7 órája

Bajcajev Vlagyiszlav bronzmeccses a birkózó-világbajnokságon

Birkózás
13 órája

Muszukajev Iszmail: Komoly ok nélkül sosem viselkednék így

Birkózás
14 órája

Muszukajev és Bajcajev is egyetlen győzelemre van a vb-bronzmeccstől

Birkózás
2025.09.13. 20:24

Bajcajev és Muszukajev is a vigaszágra vár a zágrábi vb-n

Birkózás
2025.09.13. 13:18

Rekordszámú magyar kiemelttel kezdődik szombaton a birkózó-vb

Birkózás
2025.09.12. 16:37
Ezek is érdekelhetik