Birkózó Eb: négy magyar versenyző kikapott első mérkőzésén

2013.03.20. 12:42
Mind a négy, szerdán érdekelt magyar induló vereséget szenvedett első mérkőzésén a Tbilisziben zajló birkózó Európa-bajnokságon.
A hazai sportági szövetség honlapja szerint a szabadfogásúak 55 kilogrammos súlycsoportjában szereplő újonc Juhász Bencének túlságosan nagy falat volt Mihran Dzsaburjan. Az örmény a negyeddöntőbe jutásért rendezett küzdelemben az első menetet 4:0-ra nyerte, majd a másodikban 6:0-nál tusolta a fiatal magyart.

Nem járt sokkal jobban a 60 kilós Molnár József sem, aki ugyanebben a szakaszban két menetben kikapott az azeri Hadzsi Alijevtől (0:5, 0:4).

A nőknél az ugyancsak újonc Kőrösi Kitti – az 51 kilósok kategóriájában – az első menetben 0:7-es állásnál tusvereséget szenvedett az ukrán Julija Blahinjától, így a negyeddöntőben már nem léphetett szőnyegre.

Az 59 kilogrammosok mezőnyében szintén kikapott első mérkőzésén a magyar induló. Sleisz Gabriella két menetben (0:5, 0:4) maradt alul a tavaly junior világbajnok fehérorosz Anasztaszija Hucsokkal szemben a negyeddöntőben.

A magyarok abban az esetben folytathatják szereplésüket a vigaszágon, ha legyőzőjük a döntőig menetel.
Legfrissebb hírek

Megvan a magyar válogatott kerete az asztanai birkózó vb-re

Birkózás
11 órája

Lévai Zoltán: A topon érzem magam

Birkózás
2026.09.23. 09:56

Épp egy éve versenyzett legutóbb, aranyéremmel tért vissza Losonczi Dávid

Birkózás
2026.09.21. 17:33

Remekeltek kötöttfogású birkózóink Horvátországban

Birkózás
2026.09.20. 21:06

Birkózótermet neveztek el a „Tuskirályról” Szombathelyen

Birkózás
2026.09.16. 19:42

Itt született, vb- és Eb-ezüstérmes birkózó, mégis kétszer elutasították Arszunkaev Musza állampolgárságát

Egyéb egyéni
2026.09.15. 14:30

Birkózás: újra szőnyegen a világbajnok

Birkózás
2026.08.25. 09:14

Báger Barbara bronzérmes az U20-as birkózó-vb-n

Birkózás
2026.08.20. 21:33