NS: Verebes Pintérről; Csipes Douchev-Janicsról - csütörtök

2013.03.13. 23:49
A Nemzeti Sport csütörtöki számából ajánljuk.

• Hogy miként lehet bajnoki címet nyerni a Győrrel, arról Verebes József sokat mesélhetne. A Mágusnak becézett mesteredző kétszer szerezte meg az aranyérmet a Rába-partiak, olykor varázslatos, közönségszórakoztató futballal. Az ETO rendre húsz-harmincezer néző előtt játszott. Verebes József is ezt emlegeti, ugyanakkor azt mondja: huszonkilenc esztendő után nagyon is megérdemelné az ETO az első helyet. A Nemzeti Sport csütörtöki számában olvasható interjúból kiderül, milyen szakembernek tartja Pintér Attilát, lehet-e újra telt ház a győri stadionban, s hosszú távú lehet-e a csapat mostani menetelése

• Ha ezen múlik, legyőzzük a románokat – és persze a törököket is! A magyar labdarúgó-válogatott szakmai stábja ugyanis olyan elemzőrendszer segítségével készülhet fel a sorsdöntő világbajnoki selejtezőkre, amely VIII. Henrik szellemét idézi meg – párját ritkítja. Részletek a Nemzeti Sport csütörtöki számában

• A Formula–1 rajongóinak már nem kell sokat várniuk: a hét végén az Ausztrál Nagydíjjal megkezdődik az új szezon. A Nemzeti Sport csütörtöki számában a friss napi információk mellett a várható főszereplők is elmondják véleményüket, sőt lapunk 16 oldalas melléklettel köszönti az idényt, amelyben a pilótákról, a csapatokról és a helyszínekről is mindent megtudhatnak

• Csipes Ferenc újabb idénynek fut neki. Létszámában megfogyatkozott kajakos csapattal, ám ugyanúgy aranyvágyakkal, mint Londont megelőzően. A tréner igazából már a 2012-es olimpia után befejezte volna, mégis maradt, mert a riói játékokban még lát fantáziát és lehetőséget. Akár lánya, Csipes Tamara révén is. A Nemzeti Sport csütörtöki számában a szakember mindemellett Douchev-Janics Natasa visszatéréséről is elmondja véleményét

Legfrissebb hírek

Mínusz 30 gól: Varga után Sallai is megsérült; Fogta, vagy nem fogta? Vitatott ferencvárosi egyenlítés

E-újság
2026.09.21. 23:20

Rácz László nyugodtan viseli a háborút; Bárány lehet az adu ász?

E-újság
2026.09.20. 23:57

Tóth Balázs a No. 1; Corbu Máriusz: Glasgow-ban rendben leszünk

E-újság
2026.09.14. 23:35

Szoboszlai a BL-ben: gól és győzelem; női kosarasok: Ide nekünk az oroszlánt is!

E-újság
2026.09.10. 00:07

Borbély Balázs (vissza)jött, látott és győzött; Női kosarasaink 28 év után újra a vb-n

E-újság
2026.09.03. 23:47

Borbély Balázs már vendég Győrben...; ezek voltak a transzferpiac legnagyobb dobásai

E-újság
2026.09.03. 00:11

Fradi: az utolsó lépés; Inog a szék Infantino alatt

E-újság
2026.08.26. 23:50

Bamidele Yusuf gyerekkora óta ismeri Paul Onuachut; Varga Barnabással juthat BL-főtáblára az AEK

E-újság
2026.08.26. 00:06