Olimpia: az irániak Amerikában birkóznak a sportágért

MTI MTIMTI MTI
2013.04.26. 09:56
Az iráni birkózó-válogatott májusban két bemutatótornán is részt vesz az Amerikai Egyesült Államokban, annak érdekében, hogy segítse a sportág olimpiai műsoron tartásáért folyó küzdelmet.

A két ország közötti feszült viszony ellenére a két nemzet birkózószövetsége rögtön azután nyitottnak mutatkozott az együttműködésre, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) végrehajtó bizottsága februárban a sportág kivételét javasolta a nyári játékok 2020-as műsorából.

Az irániak május 15-én New Yorkban lépnek szőnyegre az amerikai és a sportág vezető nemzetének számító orosz csapat ellen. Négy nappal később pedig az amerikaiak ellen birkóznak Los Angelesben.

Az ázsiai ország versenyzőinek amerikai túrája azért is különleges, mert tíz éve nem birkóztak irániak az Egyesült Államokban.

A NOB vb május végén, Szentpéterváron ül újra össze, s ott dönt arról, hogy a hét új csatlakozni kívánó sportág - a vusu, a sportmászás, a görkorcsolya, a fallabda, a karate, a wakeboard, valamint a baseball és a softball közösen -, illetve a birkózás közül melyik kettőt - egyes információk szerint csupán egyet - tartja műsorba vételre alkalmasnak, s ezek közül választ majd a NOB közgyűlése szeptemberben.

Legfrissebb hírek

Megvan a magyar válogatott kerete az asztanai birkózó vb-re

Birkózás
21 órája

Berlin nem rendez olimpiát, visszalépett a pályázattól

Egyéb egyéni
2026.09.24. 12:01

Lévai Zoltán: A topon érzem magam

Birkózás
2026.09.23. 09:56

Brisbane 2032: az MMA rács és vér nélkül szeretne programba kerülni

Egyéb egyéni
2026.09.22. 21:45

A tartományi választások után új helyzet állt elő Berlin olimpiai pályázatában

Egyéb egyéni
2026.09.22. 21:25

Épp egy éve versenyzett legutóbb, aranyéremmel tért vissza Losonczi Dávid

Birkózás
2026.09.21. 17:33

Remekeltek kötöttfogású birkózóink Horvátországban

Birkózás
2026.09.20. 21:06

Kovács István: Három és fél évig ezzel keltem-feküdtem, hogy én olimpiai bajnok nem szeretnék, hanem akarok lenni!

Ökölvívás
2026.09.17. 17:44