Videó: borult a palack, kiakadt a sznúkerbajnok az újoncra

2013.04.26. 11:32
A sznúker-világbajnokság újonca, Decsavat Pumjang az első fordulóban 10:9-re legyőzte, s ezzel kiejtette a világranglistán ötödik Stephen Maguire-t. A 34 éves thaiföldi sznúkeres furcsa viselkedésével – játék közben felborította vizespalackját – kissé felidegesítette Maguire-t. A találkozót követően a sznúkerbajnok elmondta: Pumjang őrült dolgokat művelt, s az biztos, hogy nincs ki mind a négy kereke. Íme!

A második fordulóban a móka megmaradt, a játék viszont nem ment olyan jól Pumjangnak, aki Michael White ellen az egyik fél 13. megnyert frémjéig tartó mérkőzés első szakaszában 7:1-es hátrányba került. A negyedik frémet például úgy nyerte meg White, hogy a thaiföldi kétszer egymás után elvétette a piros golyót, amelyet a biztonsági játék során csak éppen hogy el akart találni. A játékvezető figyelmeztette, hogy a sok látható piros közül másikat célozzon meg, de Pumjang újabb hibát vétett a kicentizésnél, és a szabályoknak megfelelően elbukta a frémet.

A meccs vezetésére kijelölt Michaela Tabb számára ez már sok volt, az este utolsó frémjében ő maga is hibázott, a lelökött fekete golyó helyett az asztalon lévő fehéret tette a „helyére."

MAGUIRE EGYIK KIAKADÁSA

BORULT A PALACK

TABB HIBÁJA A WHITE ELLENI MECCSEN


Legfrissebb hírek

Itt az ukránok győztes gólja és a meccsvégi balhé – videók

Magyar válogatott
7 órája

Az első tornagyőzelmét ünnepelhette Csang Ping-jü

Egyéb egyéni
2026.08.29. 22:25

Videó: a Dunán focizott Szoboszlai Dominik

Minden más foci
2026.08.17. 17:40

Mark Selby negyedszer győzött a kínai tornán, és beérte Neil Robertsont

Egyéb egyéni
2026.08.17. 15:40

Videó: azt hitte, gólt lőtt, majd ünneplés közben beleesett az alagútba a brazil játékos

Minden más foci
2026.08.09. 13:23

Videók: ezekkel a gólokkal győzte le a Real Madrid a Ferencvárost a Groupamában

Minden más foci
2026.08.09. 08:24

Az U20-as Eb-győzelem hőse: Torma Luca három ötméterest is hárított a döntőben – videó

Vízilabda
2026.08.08. 10:26

Messi két góllal segítette győzelemhez az Inter Miamit a Ligák Kupájában

Minden más foci
2026.08.06. 08:28