Súlyemelés: Aján mellett öten pályáznak az IWF-elnökségre

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.05.14. 13:45
A jövő hét elején tartja Moszkvában a választó kongresszusát a Nemzetközi Súlyemelő-szövetség (IWF), amelynek magyar elnöke, Aján Tamás öt riválissal küzd meg a tisztségért.

Aján Tamás, aki 2000 óta irányítja elnökként az IWF-et, a keddi budapesti sajtótájékoztatón megerősítette, hogy harcba indul újraválasztásáért. Elmondta, hogy ellenfelei között van a románok olimpiai bajnoka, Nicu Vlad, egy másik, egykor román színekben szerepelt, de húsz éve már az Egyesült Államokban élő ex-emelő, Dragomir Cioroslan, aztán az európai szövetség olasz elnöke, Antonio Urso, az IWF kínai főtitkára, Ma Ven-kuang és egy bolgár jelölt, Mladen Mutaftcsijszki is. Az MTI esélyeket firtató kérdésére a magyar sportdiplomata azt válaszolta, hogy ha az Urso-Cioroslan kettős elnök-főtitkár jelöltként összeáll, párban nagyon erősek lehetnek.

"Izgalmas lesz, nem lehet látni a kimenetelt" - tette hozzá. A maga mellett szóló érvek között említette, hogy a súlyemelés igen sikeres és elismert sportág. Ezt legutóbb a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke, a belga Jacques Rogge a londoni olimpia után írt köszönő levelében erősítette meg, a NOB végrehajtó bizottsága pedig a 25, kötelezően az ötkarikás programban tartandó sportág közé sorolta a súlyemelést.

Aján Tamás kitért rá - hangoztatva: ezt a különböző nemzetközi sportszövetségek tavaly nyári olimpiát követő tisztújításai is sajnálatosan igazolták -, hogy soha korábban nem szólt bele ennyire a választásokba "a politika, a pénz, az intrika", mint manapság.

A Nemzetközi Súlyemelő Szövetség 1905-ben alakult, a svájci Lausanne-ban van bejegyezve, de az IWF titkársága 1976 óta folyamatosan a magyar fővárosban működik. Az IWF-nek jelenleg 188 tagországa van.

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt az olimpiai, világ- és Európa-bajnok Andrej Csemerkin

Egyéb egyéni
2025.09.12. 19:33

Kőszegi György lett a kombinát hőse, aki az ezüstéremre rendre kész volt

Népsport
2025.09.12. 07:39

Súlyemelés: seregnyi magyar csúcs az U15-ös és U17-es Eb-n

Utánpótlássport
2025.08.01. 18:07

Súlyemelés: madridi Eb-vizsgán a serdülő és ifjúsági korú ígéretek

Utánpótlássport
2025.07.22. 17:03

Súlyemelés: egységes csapattal második hely a nyíregyházi ORV-n

Utánpótlássport
2025.07.07. 08:59

A CAS érvényben hagyta a háromszoros olimpiai bajnok kínai súlyemelő eltiltását

Egyéb egyéni
2025.05.25. 14:21

Súlyemelés: a szövetségi kapitánynál az utánpótlás van középpontban

Egyéb egyéni
2025.05.16. 09:13

Súlyemelés: jönnek az új súlycsoportok, egy máris változott

Egyéb egyéni
2025.05.13. 12:44
Ezek is érdekelhetik