Fogathajtó-vk: teljes Dobrovitz-siker Vecsésen

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.06.09. 18:11
A négyesek között a házigazda Dobrovitz család sikerét hozta a vasárnap befejeződött Vecsés Kupa nemzetközi fogathajtóverseny.

Az akadályhajtást az apa, Dobrovitz József várta az élről kevesebb mint egypontos előnnyel, de a fia, ifj. Dobrovitz József alaposan feladta neki a leckét, mivel szintidőn belül és hibátlanul hajtott. A 2004-ben csapatban világbajnok idősebb Dobrovitz ugyan szintén verőhiba nélkül fejezte be a zárószámot, de túllépte a limitidőt, az ezért kapott 1.68 hibapont pedig azt jelentette, hogy a fia az akadályhajtás mellett összetettben is győzött. A harmadik a német Daniel Schneiders lett.

A szépszámú közönség előtt és jó időben rendezett akadályhajtás pályájának nehézségéről mindent elmond, hogy a kettesek mezőnyében senki sem tudott hibátlanul hajtani. Ebben a számban összetettben végül Nagy Tibor végzett az élen Osztertág Márkot és a záró számban legjobbnak bizonyuló Margitai Sándort megelőzve.

FOGATHAJTÓ-VK, VECSÉS
KETTESEK
1. Nagy Tibor 129.96 hibapont
2. Osztertág Márk 131.31
3. Margitai Sándor 132.50
NÉGYESEK
1. ifj. Dobrovitz József 133.38 hibapont
2. Dobrovitz József 134.20
3. Daniel Schneiders (német) 138.75

 

Legfrissebb hírek

Az ötödik helyen végzett a magyar csapat a négyesfogathajtó Eb-n

Egyéb egyéni
2025.09.07. 18:21

Négyesfogathajtó Eb: a maratonhajtás után negyedik helyen a magyar csapat

Egyéb egyéni
2025.09.06. 21:30

Hölle Martin: Pont a vébére érett be az előző két év munkája

Egyéb egyéni
2025.08.28. 07:07

Dani Marcell vezet a ketteseknél, Dobrovitz József az élen a négyeseknél a fogathajtó-vk-n

Egyéb egyéni
2025.07.25. 18:15

Fogathajtó-vk: megkezdődött a szilvásváradi forduló

Egyéb egyéni
2025.07.24. 19:02

Magyarország rendezi a 2027-es FEI kettesfogathajtó-világbajnokságot

Egyéb csapat
2025.06.18. 17:19

A hazai fogathajtás színe-java Szilvásváradon edzőtáborozik

Egyéb egyéni
2025.06.11. 11:38

Négyesfogathajtó-vb: ausztrál és holland címvédés, Dobrovitz József a legjobb magyar

Egyéb egyéni
2024.09.08. 17:54
Ezek is érdekelhetik