Lósport: Overdose nem tud rajthoz állni a búcsúversenyén

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.08.22. 22:56
Overdose kisebb sérülést szenvedett egy hete, amely ugyan a két hete beharangozott futását önmagában még nem gátolta volna meg, de a rásérülés veszélye olyan kockázatot jelentett volna, amit nem lehetett vállalni. Így Overdose szeptember elsején felvezetéssel búcsúzik a Kincsem Park közönségétől, féltestvére ugyanezen a napon mutatkozik be.

„A magam részéről nagyon szerettem volna, ha starthoz állhatna, mert kiváló az erőnléte, kirobban az energiától. Az idomárjával és állatorvosával egyetértésben azonban túl nagynak ítéltük meg a kockázatot. Múlt hét csütörtökön – amely napokon csak könnyű, kondícióban tartó munkát szoktunk vele végezni – észleltük, hogy vérzik a patája. Sokan a legrosszabbra gondoltak, de a röntgenvizsgálat szerencsére azt állapította meg, hogy „csak" egy tályog fakadt ki. Három napra rá már sántaság-mentesen mozgott, tehát nem arról van szó, hogy ilyen lábbal képtelen volna versenyt futni – de nagy a rásérülés veszélye, ami sokkal súlyosabb következményekkel is járhat. Más versenyló esetén nem biztos, hogy ekkora dilemma lenne a döntés, de őt nem tehetjük ki annak, hogy egy ilyen karrier végén pont az utolsó versenyén szerezzen olyan sérülést, ami nem teszi lehetővé, hogy méltósággal vonuljon vissza" – mondta Mikóczy Zoltán tulajdonos a pannoniaoverdose.hu-nak, hozzátéve, hogy a tervek szerint felvezetéssel a pályán, a főtribün előtt fog búcsúzni.

Kétéves féltestvérének közben nevet is választottak:

„Elfogadták az Opium Bullet nevet. Még két lehetőségben gondolkodtunk, Orkán vagy Overgroom is lehetett volna, sőt, a végül kiválasztott nevet támogatták a legkevesebben azok közül, akiknek kikértem a véleményét. Két okból döntöttem mégis az Opium Bullet mellett. Egyrészt ugyanúgy Lilla lányom javasolta, mint Overdose nevét; másrészt a Bullet Overdose-ra utal, hiszen Angliában őt Budapest Bullet-nek, azaz budapesti ágyúgolyónak nevezték, az Opium pedig jól tükrözi, hogy mi lóversenyrajongók és futtatók milyen viszonyban vagyunk ezzel a sporttal."

Legfrissebb hírek

Magyar díjugratósikerek Somorján

Egyéb egyéni
2026.07.21. 20:25

Lovak és agarak ünnepe – fókuszban a Magyar Derby

Képes Sport
2026.07.17. 11:26

Neptune Des Clos nyerte meg a 104. Magyar Derbyt

Egyéb egyéni
2026.07.05. 18:31

Fazekas Imre a lányát megelőzve szerezte meg nyolcadik Magyar Ügető Derby-győzelmét

Egyéb egyéni
2026.07.04. 19:23

Jön a Kincsem Park legfontosabb hétvégéje, a Derby és a Divat Fesztivál

Egyéb egyéni
2026.07.03. 11:33

A díjugrató Szuhai Péter remekelt Németországban

Egyéb egyéni
2026.06.01. 21:28

A 100 éves Kincsem Park az év utolsó napján is ünnepel

Egyéb egyéni
2025.12.31. 08:11

Népsport: Platthy József szőrén is megülte a lovat

Népsport
2025.12.17. 09:17