Birkózó-vb: meglepetés - Ligeti nyolcaddöntős búcsúja

2013.09.17. 15:29
Rosszul sikerült a nyolcaddöntő Ligeti Dánielnek, aki nem tudta kifárasztani a nála nagyobb darab kínai Teng Cse-vejt, és végül 7:2-es vereséget szenvedett, így már csak a vigaszágas szereplésben reménykedhet. Veréb István viszont győzelemmel kezdett, így az ukrán Ibragim Aldatov ellen a nyolc közé jutásért birkózhat.

Ligeti Dániel jól kezdett a legutóbbi világbajnokságon 11. kínai óriás ellen, 2:0-ra vezetett, utána azonban megrekedt. A második menetben ellenfele többször kitolta őt a szőnyegről, és érvényesítette nagyobb testi erejét, miközben Ligeti képtelen volt kihasználni mozgékonyságát. A magyar nehézsúlyú így végül 7:2-re kikapott, és nagyon kevés reménye maradt a vigaszágra jutásra. Veréb István viszont ha szerencsésen is, de győzött. A venezuelai José Díaz Roberttyt három másodperccel a játékidő lejárta előtt harmadik intéssel leléptették, pedig ekkor 7:6-ra még ő vezetett.

BIRKÓZÓ-VILÁGBAJNOKSÁG, BUDAPEST
Szabadfogás
84 kg. 2. forduló:
Veréb István–Díaz Robertty (venezuelai), Veréb 6:7-nél leléptetéssel győzött
120 kg. 2. forduló: Ligeti Dániel–Teng Cse-vej (kínai) 2:7

Legfrissebb hírek

Megvan a magyar válogatott kerete az asztanai birkózó vb-re

Birkózás
19 órája

Lévai Zoltán: A topon érzem magam

Birkózás
2026.09.23. 09:56

Épp egy éve versenyzett legutóbb, aranyéremmel tért vissza Losonczi Dávid

Birkózás
2026.09.21. 17:33

Remekeltek kötöttfogású birkózóink Horvátországban

Birkózás
2026.09.20. 21:06

Birkózótermet neveztek el a „Tuskirályról” Szombathelyen

Birkózás
2026.09.16. 19:42

Itt született, vb- és Eb-ezüstérmes birkózó, mégis kétszer elutasították Arszunkaev Musza állampolgárságát

Egyéb egyéni
2026.09.15. 14:30

Birkózás: újra szőnyegen a világbajnok

Birkózás
2026.08.25. 09:14

Báger Barbara bronzérmes az U20-as birkózó-vb-n

Birkózás
2026.08.20. 21:33