Olimpia: nem adja fel a baseball, a softball és a fallabda

MTI MTIMTI MTI
2013.09.09. 10:26
Továbbra is szeretne felkerülni az ötkarikás játékok műsorára a baseball, a softball és a fallabda azok után, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság vasárnap a birkózás 2020-as és 2024-es programban tartása mellett szavazott.

A birkózás 49, a közösen szereplő baseball és softball 24, a fallabda pedig 22 voksot kapott. A most lemaradók legközelebb a 2024-es bekerülésért küzdhetnek. A NOB-tagok szerint a következő ilyen versengésben az öttusa és a tékvandó lehet veszélyeztetett.

Riccardo Fraccari, a Nemzetközi Baseballszövetség elnöke gratulált a birkózásnak és a sportág nemzetközi szövetségének (FILA), majd jelezte: folytatják a további munkát, hogy visszakerüljenek az ötkarikás programba. A baseball és a softball 1992 és 2008 között már jelen volt a nyári játékokon.

„Megyünk tovább az úton, keményen dolgozunk, miután tanultunk a mostani versenyből” – jegyezte meg Fraccari.

N Ramachandran, a Nemzetközi Fallabdaszövetség elnöke kiemelte: közel egy évtizedes lobbitevékenységük és álmuk ért véget vasárnap, de továbbra is kitartanak amellett, hogy bekerüljenek az olimpiai programba.

„Nagyon sokkal tudunk hozzájárulni az olimpiai mozgalomhoz, és hiszünk benne, hogy egyszer csatlakozhatunk a játékokhoz” – mondta.

Legfrissebb hírek

Fallabda Eb: a Millenáris lesz a másik helyszín

Egyéb egyéni
2026.08.12. 17:32

Magyar ezüstérem a fallabdázók egyetemi világbajnokságán

Egyéb egyéni
2026.08.06. 16:14

Népsport: augusztusi aranyeső Berlinben

Népsport
2026.08.04. 13:05

Farkas Balázst a legjobb 16 között emelték ki a budapesti fallabda Eb-n

Egyéb egyéni
2026.08.04. 10:56

Népsport: Egyenruhában a taxisofőrök is

Népsport
2026.08.01. 12:27

Los Angeles 2028: a magyarok is részt vettek a nyílt napon

Egyéb egyéni
2026.07.21. 13:56

Népsport: a NOB-nak kár volt aggódnia

Népsport
2026.07.20. 07:50

A látványcsapatsportok elsődleges célja a kvótaszerzés Los Angelesre

Egyéb csapat
2026.07.13. 19:01