Sportlövészet: nem lesz magyar a limai koronglövő-vb-n

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.09.14. 08:14
Idei eredményei alapján két magyar versenyzőnek lett volna esélye, mégsem utazhattak el a szombaton kezdődő limai koronglövő-világbajnokságra. Hegyi Norbert trapban 122, Gerebics Roland dupla trapban 138 találatot ért el a granadai világkupán, ám hiába volt a világbajnoki szint 119, illetve 135, ezt az augusztusi balatonfűzfői válogatón kellett volna elérniük.

Győrik Csaba szövetségi kapitány mérlegelt, majd döntött. E szerint – hosszú idő után először – senki sem képviselheti a magyar színeket a világbajnokságon.

„A helyzet az, hogy a várható eredményekhez képest nagyon sokba került volna a világbajnoki szereplés – mondta a szakvezető, aki szerint a viadalra szánt kétmillió forint körüli összeget inkább meleg égövi edzőtáboroztatásra fordítja. – Ebben a szakágban a többség már december közepén pályán van, míg a mieink csak márciusban tudják elkezdeni a munkát. Szeretném, ha jövőre már nem így lenne, ami azért is fontos, mert kétezer-tizennégyben Sarlóspusztán mi rendezzük az Európa-bajnokságot."

Ez nyilván nem vigasztalja a versenyzőket, akik szerették volna próbára tenni magukat Peruban, és a nemzetközi viadalon elért eredményeik alapján ott is lenne a helyük a világbajnoki mezőnyben.

„Pénzkérdés vagy szintkérdés alapján született meg ez a döntés? Nem tudom. Tény, az idén lőttünk már jobb eredményt a meghatározott szintnél. Személy szerint én nagyon sajnálom, hogy kihagyjuk ezt a világbajnokságot" – mondta Hegyi Norbert.

Legfrissebb hírek

Pekler Zalán győzött légpuskában a müncheni sportlövőviadalon

Egyéb egyéni
2026.01.21. 20:21

Péni István bronzérmes a szlovéniai sportlövő GP-n

Egyéb egyéni
2026.01.18. 20:53

A sportlövő Fábián Sára Ráhel ezüstérmes a szlovéniai Ruséban

Egyéb egyéni
2026.01.16. 17:44

Kijelölték a magyar keretet a légfegyveres Eb-re

Egyéb egyéni
2026.01.14. 17:28

Népsport: Takács Károly felülkerekedett a sorson is

Népsport
2026.01.05. 08:13

Pekler Zalán és Dénes Eszter sikere a sportlövők Európa-bajnoki válogatóján

Egyéb egyéni
2025.12.20. 19:26

Sportlövészet: változatlan kvótaszám, változó döntős formátum Los Angelesben

Egyéb egyéni
2025.12.15. 13:51

Légpuskában Dénes Eszter kiváló eredménnyel nyerte meg az első Eb-válogatót

Egyéb egyéni
2025.12.14. 19:47
Ezek is érdekelhetik