Megemlékezés: a sportvilág is gyászolja Nelson Mandelát

MTI MTIMTI MTI
2013.12.06. 14:33
null
Nelson Mandelát gyakran éltették a lelátókon (Fotó: Action Images)
Az egész sportvilág, így többek között a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) és a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) elnöke is tisztelettel adózott a csütörtökön elhunyt Nelson Mandela emléke előtt.

 


„Igazi államférfi volt, olyan ember, aki megértette, hogy a sport hidakat épít, falakat dönt le, s megmutatja az általános emberiességet” – mondta a 95 éves korában elhunyt Mandeláról Thomas Bach, a NOB első embere.

Joseph Blatter, a FIFA vezetője „korunk legnagyobb humanistájának” nevezte az államférfit.

„Amikor a 2010-es világbajnoki döntő előtt a stadionban a publikum hangosan éltette, azt lehetett érezni, hogy ez az ember a szívükben él, az ő vezetőjük. Életem egyik legmegindítóbb élménye volt” – emlékezett a svájci sportdiplomata.

Az apartheid-rendszer idején 27 évig bebörtönzött Mandelát olyan világsztárok is méltatták, mint Cristiano Ronaldo, David Beckham, Usain Bolt, Muhammad Ali vagy Tiger Woods.

Mandela 1994 tavaszán, az első szabad választások után lett a Dél-afrikai Köztársaság első fekete bőrű elnöke. Szinte rögtön ezután született meg vele kapcsolatban a Madiba mágia-mítosz, amely arra utalt, hogy amelyik sporteseményen megjelent, ott Dél-Afrika győzött.

A legenda keletkezését az 1994. május 10-én rendezett, Zambia elleni labdarúgó-mérkőzés alapozta meg. A johannesburgi találkozóra, amelyet éppen a demokratikus fordulat megünneplése miatt szerveztek, Mandela nem érhetett oda a kezdésre, a jóval esélyesebb zambiai válogatott pedig az első félidőben nagy fölényben futballozott, igaz, gólt nem tudott szerezni. Az 50 ezres publikum aztán ujjongva ünnepelt, amint az elnököt szállító helikopter a szünetben leszállt a pályára. A csapatok ezek után ugyanúgy vonultak ki a gyepre, mint a mérkőzések előtt szokás, s valamennyi futballistát és a játékvezetőket is bemutatták az elnöknek. A 15 perces helyett félórásra nyúlt pihenőt követően aztán „csoda” történt a hazai válogatottal, a kezdés után két percen belül két gólt is szerzett, s története során először győzött le nála magasabban rangsorolt csapatot.

„Annak idején az volt a legnagyobb nemzetközi eredményünk” – mondta Steve Crowley, az együttes kapusa, hozzátéve, hogy az államfő jelenléte óriási energiát adott a játékosoknak, s felvillanyozta a nézőket is.

A mágia ereje egy évvel később ugyanott, a johannesburgi Ellis Parkban vált mindenki számára nyilvánvalóvá az országban. Az 1995-ös rögbi-világbajnokság fináléjában ugyanis a dél-afrikai együttes a nagy esélyes új-zélandi válogatottal csapott össze. Mandela a találkozó előtt megdöbbentette a publikumot, amikor a Springbok mezében ment ki a pályára, annak a csapatnak a drsszében, amelyben feketék nem játszhattak korábban. A nézőtéren túlnyomó többségben fehérek foglaltak helyet, köztük sokan a régi rendszer zászlaját lengetve, mégis az elnök bevonulása után hamarosan az egész lelátó Mandelát éltette. A hazai csapat pedig máig emlékezetes meccsen, hosszabbításban szerzett góllal megnyerte a vb-címet.

„Mandela egyedülálló ember volt. Az a szerencse ért, hogy ott lehettem mellette az 1995-ös vb történelmi napjaiban, s láthattam, hogy milyen hihetetlenül sokat jelentett ő az országának és népének” – mondta Bernard Lapasset, a Nemzetközi Rögbiszövetség elnöke.

Nelson Mandela ezt követően is rendszeresen dél-afrikai mezben látogatta a sporteseményeket, abban volt akkor is, amikor a futballcsapat története legnagyobb sikerét aratva megnyerte a hazai rendezésű Afrika Kupát 1996-ban.

Szintén a Madiba mágiának tulajdonítják az ország legnagyobb sportpolitikai sikerét is, amikor 2002-ben a FIFA odaítélte a 2010-es vb rendezését Dél-Afrikának. A Nobel-békedíjas Mandela akkor már nem volt elnök, ám szívén viselte a kandidálást.

A FIFA elnöke pénteken közölte, a következő nemzetközi meccseken félárbocra eresztik a lobogókat, s egyperces gyászszünettel kezdődnek majd a találkozók.

Legfrissebb hírek

Több mint hatmilliárd dollár szétosztását tervezi a FIFA a következő négy évben

Minden más foci
4 órája

Infantino 1.72 millió dolláros extra „kifizetést” kapott a vb-vel összefüggésben – sajtóhír

Minden más foci
19 órája

„Én vagyok minden idők legjobbja, pont” – C. Ronaldo szerint az emberek nem értékelik őt eléggé

Minden más foci
2026.10.12. 12:45

„Kivétel nélkül azt szeretnénk, hogy Cristiano Ronaldo visszatérjen a portugál válogatottba” – megszólalt a szövetség elnöke

Minden más foci
2026.10.10. 20:03

Húsz híján ezer, Cristiano Ronaldo góllal tért vissza a klubjához

Minden más foci
2026.10.09. 22:19

Rossi és Szoboszlai sincs jó véleménnyel róla – európai össztűz zúdult az összevont őszi válogatott szünetre

Magyar válogatott
2026.10.09. 15:18

„Le kéne állni a botoxszal” – a korábbi Palace-elnöknek üzent Cristiano Ronaldo

Angol labdarúgás
2026.10.09. 10:42

Dupla Tízes: Lionel Messi és Cristiano Ronaldo – egy dicső és egy méltatlan búcsú története

Minden más foci
2026.10.08. 21:38