NS: Gerendás György és a megalázás érzése; döcögős válogatott rajt - szombat

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.02.01. 00:17
A Nemzeti Sport szombati számából ajánljuk.

– Kérdezhetünk?
– Hogy a viharba ne?! – kérdezett vissza Gerendás György, akit péntek este rúgott ki a ZF-Eger.
– Mi történt pontosan, mióta hazatértek Rijekából?
– Csütörtökön nem sok, pénteken aztán délután négy-fél öt körül felhívott Bárány Attila klubelnök, hogy szeretne beszélni velem. Aztán felhívott Halmos Peti is, aki akkor volt az elnök, amikor én Egerbe szerződtem, és akivel baráti a viszonyom. Ki lehetett következtetni, mi a helyzet, rá is kérdeztem nála, hogy akkor ki vagyok-e rúgva, ő pedig elismerte, hogy igen, de kérte, hogy beszéljünk. Barit csak visszahívtam, mert nem érdekelt, mi az oka a kirúgásomnak és kellemetlen is lett volna nekem végighallgatni és neki is elmondani, úgyhogy csak Petihez mentem be. Aztán mivel hatkor lett volna videózásunk a csapattal, ott voltak a játékosok, akiktől elköszöntem és sok sikert kívántam a Szolnok elleni meccshez.
– A srácok mit szóltak a fejleményhez?
Vajon mit válaszolt az olimpiai bajnok mester, s vajon mi az, amit nem ért az egész történetben? Őszinte interjú a montreali legendával, aki nem titkolja: a megalázottság érzése munkálkodik benne. Na ja, csapata veretlenül vezeti a bajnokságot. Amúgy szombaton Szolnok–Eger szuperrangadót rendeznek...

• Több százan búcsúztatták az ezüstcipős legendát, Várady Bélát

Honvéd: a szép jövő képei?

• Elindult a válogatott Törökországba: nehézkes összefogás

Radó András – megint egy nem

Salgótarjáni riport: a sólyom szárnyán

Juan Mata és a világnézet

• Folytassa, Győri ETO!

Fehérvári hokisok: van mit elfelejteni

Zubor Attila a Vasas úszóinak vezetője

Legfrissebb hírek

Dvéri Zsolt és Kótai Mihály 50 éves; Betlehem Dávid az aranyért megy Los Angelesbe

E-újság
1 órája

Ezüst az úszó Eb nyitányán; Bódog Tamás: Hol a piros?

E-újság
2026.08.10. 23:50

Dzsudzsák első fejes gólja; Kós Hubert minden számban éremért úszik az Eb-n

E-újság
2026.08.09. 22:40

Fradi–Real 1–2, és mindenki örül neki; Mindig legyen sprintfutam!

E-újság
2026.08.08. 23:35

Az FC Köbenhavn fél éve figyelte Markgráf Ákost; Csongvai Áron: Teljesen más világba érkeztem

E-újság
2026.08.07. 23:51

Vitális Milán gyerekként érkezett, bajnokként távozik; Corbu Máriusz: Élmény lenne Mohamed Szalah ellen játszani

E-újság
2026.08.06. 23:45

Elek Gábor: Félek, nem minden csapat tudja majd befejezni az idényt; Álmodozások kora a Kl-csapatainknál

E-újság
2026.08.05. 23:55

Nagy Ádám: Nem akarom a főnököt játszani; Balogh Gábor 50 éves

E-újság
2026.08.04. 23:40