Rio 2016: májusban kezdődik a triatlonosok kvalifikációja

MTI MTIMTI MTI
2014.02.06. 13:17
Májusban kezdődik és két évig tart a triatlonosok kvalifikációs versenysorozata a 2016-os olimpiára. A nemzetközi sportági szövetség (ITU) közlése szerint a pekingihez és a londonihoz képest nem változik a létszám, Rio de Janeiróban is 55 férfi, illetve női triatlonos indulhat.

 

A selejtezős időszak május 15-én veszi kezdetét, és 2016. május 15-ig lehet gyűjteni a pontokat. Ezek alapján rangsorolják az országokat, s a végső sorrend első nyolc helyezettje három-három, a többi legfeljebb két-két – kvótát szerző -– versenyzőt indíthat.

A nemenkénti 55 helyből 52-t a ranglistapontok alapján osztanak ki, egy hely biztosan a hazaiaké, kettőre pedig meghívás útján, szabadkártyával lehet bekerülni.

A riói olimpiával kapcsolatos hír, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) szerint állandó határidő-ellenőrzés szükséges az előkészületek során, hogy a szervezők nehogy időzavarba kerüljenek.

A szervezet Szocsiban zajló közgyűlésén a brazíliai rendezők csütörtökön átadták a nyári olimpiáig hátralévő munkálatok menetrendjét határidőkkel. Ezzel kapcsolatban hangsúlyozta Naval el-Mutavakel, a NOB riói ellenőrző bizottságának vezetője, hogy a szervezőknek az elkövetkezendő hónapokban állandóan ellenőrizniük kell a munkafolyamatokat.

Thomas Bach NOB-elnök januárban járt a helyszínen, és felszólította a kormányzatot, valamint a szervezőket a munkálatok felgyorsítására. A német sportvezető Szocsiban kiemelte, a riói rendezőknek a korábbinál jobban kell kommunikálniuk a helyi lakossággal. Hozzátette: „most mindenki visszamehet dolgozni, mert nincs elvesztegetni való idő”.

Legfrissebb hírek

Szívből jövő dollárok – Malonyai Péter publicisztikája

Egyéb egyéni
13 perce

„Már az olimpiára kijutás is megérdemli az anyagi elismerést” – Fürjes Balázs az NS-nek

Egyéb egyéni
2026.06.25. 19:26

Történelmi döntés a NOB-nál: minden olimpikon több mint 3 millió forintot kap az olimpiai részvételért

Egyéb egyéni
2026.06.24. 17:59

A NOB 2029-ben döntene a 2036-os játékok helyszínéről

Egyéb egyéni
2026.06.22. 18:03

Köln megerősítette olimpiarendezési tervét

Egyéb egyéni
2026.06.20. 17:09

Fábián László: Az Olimpia Napján a napi mozgásé a főszerep

Egyéb egyéni
2026.06.20. 14:49

Népsport: hol volt még Budapest és a szuezi válság?

Népsport
2026.06.17. 14:23

Preisinger Sándor: Nem szabad elfelejteni az atlantai csapatunkat

Magyar válogatott
2026.06.14. 17:21
Ezek is érdekelhetik