NS: dupla nulla az MK-ban; Kálmán király visszatért - csütörtök

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.04.17. 00:12
A Nemzeti Sport csütörtöki számából ajánljuk.

• Ahogyan várni lehetett, hatalmas presztízscsatát hozott a spanyol Király-kupa döntője a két örök rivális, a Real Madrid és a Barcelona között.

• A Magyar Kupában gyatra meccsen nemcsak nem bírt egymással az MTK és az Újpest, de a kapukba sem voltak képesek betalálni. Más kérdés, hogy a lebonyolításból adódóan erre még lesz lehetőségük – a Megyeri úti visszavágón.

• A Fővárosi Törvényszéken ezúttal a fogadási csalási ügy nemzetközi vonatkozásait tárgyalták, amely annyiban hasonlított a szerdai napra, hogy az elsőrendű vádlott, K. Zoltán ismételten tagadta a csalásban való részvételét, mindössze azt ismerte el, hogy igen, szokott fogadni.

• Szombathelyen telt ház előtt fogadta a Falco a Körmendet, és a vasi el Clásicónak külön pikantériát adott, hogy ezen a meccsen debütált edzőként minden idők legnagyobb Falco-kosarasa, a tavaly visszavonuló Kálmán László. Győzelemmel.

• Már Dél-Koreában tartott edzést Rich Chernomaz a divízió 1/A vb-re készülő magyar jégkorong-válogatott tagjainak, akik még most sem tudják pontosan, hogy Vas Márton mikor csatlakozhat hozzájuk, és hogy Nagy Gergő egyáltalán befut-e a világbajnokságra.

• Nem a Ferrari frissen kinevezett csapatfőnöke, Marco Mattiacci, hanem az elnök, Luca di Montezemolo irányítja a jövőben az olasz Formula–1-es istállót.

Legfrissebb hírek

Gera Dániel: Diósgyőrből Iránba; interjú Gyulay Zsolttal

E-újság
9 órája

A téli olimpia teljes programja; Redzic Damir Szoboszlai nyomdokain a Bundesligába?

E-újság
2026.02.04. 23:45

Férfi kosár Ek: nyert a Falco Rostockban, megőrizte az esélyt a továbbjutásra

Kosárlabda
2026.02.04. 21:08

Eb-döntőben a női pólósok!; Gruber Zsombor: Varga Barnabás örököse akarok lenni

E-újság
2026.02.03. 23:44

Női pólósainknak a világbajnokon át vezet az út az Eb-döntőbe; Tóth Zita a 20 közé kerülhet

E-újság
2026.02.02. 23:35

Férfi kosárlabda NB I: távozik a Falco szerb irányítója

Kosárlabda
2026.02.02. 13:15

A Ferencváros a forduló nyertese; Varga Barnabás majdnem hős lett az AEK-ben

E-újság
2026.02.01. 23:24

Kinek jó az ETO és a Loki döntetlenje? Liu Shaoang kínaiként védhet olimpiai bajnoki címet

E-újság
2026.01.31. 23:53
Ezek is érdekelhetik