Dopping: felkerült a tiltólistára a xenon és az argon

MTI MTIMTI MTI
2014.05.20. 11:57
A xenon és az argon gáz felkerült a doppinglistára, mivel bizonyítottan alkalmas teljesítményfokozásra. A két nemesgáz használatát augusztus elsejétől szankcionálhatják.

A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) végrehajtó bizottságának montreali ülésén fogadták el – elsősorban a szocsi téli játékok tapasztalatai alapján –, hogy a xenon és az argon azonnali hatállyal kerüljön fel a tiltólistára.

Tiszeker Ágnes, a Magyar Antidopping Csoport (MACS) vezetője az MTI-nek kedden elmondta: a WADA a döntését megküldi az UNESCO-nak, az pedig a tagországoknak, ezt követően kormányrendeletben kell kihirdetni a két anyagra vonatkozó szankciókat. A xenon és az argon a „legsúlyosabb" doppingszerek közé kerül, így első lebukás esetén ebben az évben két-, jövőre már négyéves eltiltás jár a használatukért.

A xenon és az argon a vizsgálatok alapján serkenti az EPO-hormont, így nő a szervezetben az oxigénszállításért felelős vörösvértestek száma, ez által főleg állóképességi sportágakban javul a teljesítmény.

A két nemesgáz a februári szocsi téli olimpia hajrájában került a figyelem középpontjába, miután az egyik német rádió, a Westdeutscher Rundfunk (WDR) azt állította: az ötkarikás játékokon a nemzetek közötti versenyben 13 arany-, 11 ezüst- és 9 bronzérmükkel első oroszoknál a xenon alkalmazása már korábban széleskörűen elterjedt. Mi több, a WDR szerint az orosz sportminisztérium eleve ajánlotta is az orosz versenyzőknek a gáz használatát a felkészülés közben, mert nincs rajta a doppinglistán.

Van olyan WADA-tag, aki szerint a xenont már a 2004-es athéni nyári és a 2006-os torinói téli olimpián is használták a sportolók.

Legfrissebb hírek

Kétéves eltiltást kapott az egyik legjobb félmaratoni futó

Atlétika
2026.09.30. 16:17

A WADA közzétette a 2027-es tiltólistát

Egyéb egyéni
2026.09.28. 12:08

Félezer potenciális szabálysértés áll a Nemzetközi Tesztelő Ügynökség jelentésében

Egyéb egyéni
2026.09.08. 15:00

Napokon belül kiderül, melyik magyar válogatott atlétára vár doppingvétség miatti eljárás

Atlétika
2026.08.25. 13:33

Meghosszabbították a vb-érmes magasugró, Akimenko eltiltását

Atlétika
2026.08.15. 13:32

A Tour-győztes Jan Ullrich sajnálja, hogy későn vallotta be a doppingolását

Kerékpár
2026.08.07. 11:23

Feloldották Mudrik eltiltását, azonnal visszatérhet a Chelsea ukrán szélsője

Angol labdarúgás
2026.07.31. 17:55

Nyolc tunéziai labdarúgó szervezetében tiltott szert találtak

Foci vb 2026
2026.07.03. 18:54