Birkózás: Hegedüs Csaba nem kandidált a FILA elnöki posztjára

Vágólapra másolva!
2014.06.08. 11:44
Június 7-én, szombaton éjfélkor lezárult a jelentkezés a Nemzetközi Birkózó-szövetség (FILA) elnöki posztjára. Dr. Hegedüs Csaba a hazai szövetség honlapján, közleményben jelentette be, hogy nem indul. A sportág szeptemberben hat évre választ elnököt Taskentben, a világbajnokságot megelőző kongresszuson.

Hegedüs Csaba a hazai szövetség április 10-i sajtótájékoztatóján mondta el, hogy fontolgatja indulását a FILA elnöki posztjáért. A jelentkezési határidő lezártát követően, ma jelentette be az MBSZ honlapján, hogy nem kandidált.

Döntését a közleményében így indokolta:

„Valóban az utolsó pillanatig mérlegeltem, mert legalább annyi érv szólt a kandidálásom mellett, mint ellene. Jelentős súllyal esett latba az irántam megnyilvánuló bizalom, nagyon sokan kerestek meg, és biztosítottak a támogatásukról. Mérlegelnem kellett azonban a jövő kilátásait is. Döntésemet többek között az a tény befolyásolta, hogy az elnökség tagjai közül több kiváló kollégámra, barátomra különféle okok miatt már nem számíthattam volna. Az ő bölcsességük, az enyémmel rokon filozófiájuk és a birkózással kapcsolatos világlátásuk hiányozna.”

A honlap főszerkesztőjének kérdéseire válaszolva elmondta, hogy változatlanul a nemzetközi elnökség tagjaként szeretne a sportágért dolgozni – elsősorban a rendezés, a világversenyek technikai lebonyolítása terén. Hiszen ez az a terület, tette hozzá: „ahol – szerénytelenség nélkül mondhatom – a magyarországi kiemelt események kapcsán maradandót tudtam alkotni”.

Nem kívánt tippelni, ki lesz a FILA új vezetője. Igennel válaszolt viszont arra a kérdésre, hogy a jelenlegi elnök, a szerb Nenad Lalovics megfelelő megoldás lenne-e. Kifejtette: „a poszton eltöltött egy évében kiegyensúlyozott volt a tevékenysége, biztosította a nyugodt, alkotó munka feltételeit. Erre és a sportág egységére továbbra is nagy szükség van. 2017-ben ismét napirendre kerül a birkózás helye az olimpiai programban. Nem lehet más a célunk, minthogy visszavigyük a Játékok állandó sportágai közé.”

Legfrissebb hírek

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 13. rész: Repka Attila

Egyéb egyéni
1 órája

Kuramagomedovot megállította az olimpiai bajnok, kiesett a vb-n

Birkózás
1 órája

Bajcajev Vlagyiszlav bronzmeccses a birkózó-világbajnokságon

Birkózás
7 órája

Muszukajev Iszmail: Komoly ok nélkül sosem viselkednék így

Birkózás
8 órája

Muszukajev és Bajcajev is egyetlen győzelemre van a vb-bronzmeccstől

Birkózás
22 órája

Bajcajev és Muszukajev is a vigaszágra vár a zágrábi vb-n

Birkózás
Tegnap, 13:18

Rekordszámú magyar kiemelttel kezdődik szombaton a birkózó-vb

Birkózás
2025.09.12. 16:37

Losonczi Dávid: Már nem arra megyek, hogy mindenkit agyonverjek

Birkózás
2025.09.12. 11:24
Ezek is érdekelhetik