Birkózás: Hegedüs Csaba nem tagja az új elnökségnek

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2014.09.07. 18:36
További hat évig a szerb Nenad Lalovics vezeti az – új nevén – Birkózó-világszövetséget, amelynek Taskentben rendezett tisztújító közgyűlésén az elnökségbe nem került be Hegedüs Csaba, a magyar szövetség vezetője.

A hétfőn kezdődő világbajnokságot megelőző tisztújításon Lalovics az egyedüli jelölt volt az elnöki posztra és a várakozásoknak megfelelően a tagok újra bizalmat szavaztak neki. Az elnökségbe hét új tagot választottak, ám Hegedüs Csaba nem volt köztük.

A magyar sportvezető a hazai szövetség honlapjának elmondta: nem jó érzés a számára, hogy nem kapott újra bizalmat, ugyanakkor az elmúlt 12 évre visszatekintve elégedett azzal a munkával, amit a szövetség vezető testületében végzett.

„Mind a két budapesti világbajnokságot etalonnak tekintette a sportág, két olimpiának voltam a delegáltja, versenyigazgatója, számos nagy rendezvény, így korosztályos világbajnokságok vagy a baki Golden Grand Prix-döntők felügyeletét bízták rám – mondta a versenyzőként olimpiai bajnok Hegedüs. – Én hoztam tető alá a szövetség történetének legnagyobb értékű szponzori szerződését. Vagyis nagyon nagy kihívásoknak tudtam megfelelni, és ezt túlzás nélkül állíthatom, bárkinek nehéz lesz utánam csinálni."

Az ülésen arról is szavaztak a tagok, hogy megváltoztatják a szövetség nevét, amely Nemzetközi Birkózó-szövetségről (FILA) Birkózó-világszövetségre (United World Wrestling, UWW) módosult.

A taskenti világbajnokság hétfőn négy szabadfogású súlycsoport küzdelmeivel kezdődik, három magyar, Gulyás Zsombor (70 kg), Veréb István (86 kg) és Csercsics Richárd (125 kg) lép szőnyegre.

Legfrissebb hírek

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 13. rész: Repka Attila

Egyéb egyéni
1 órája

Kuramagomedovot megállította az olimpiai bajnok, kiesett a vb-n

Birkózás
1 órája

Bajcajev Vlagyiszlav bronzmeccses a birkózó-világbajnokságon

Birkózás
7 órája

Muszukajev Iszmail: Komoly ok nélkül sosem viselkednék így

Birkózás
8 órája

Muszukajev és Bajcajev is egyetlen győzelemre van a vb-bronzmeccstől

Birkózás
22 órája

Bajcajev és Muszukajev is a vigaszágra vár a zágrábi vb-n

Birkózás
Tegnap, 13:18

Rekordszámú magyar kiemelttel kezdődik szombaton a birkózó-vb

Birkózás
2025.09.12. 16:37

Losonczi Dávid: Már nem arra megyek, hogy mindenkit agyonverjek

Birkózás
2025.09.12. 11:24
Ezek is érdekelhetik