Sznúker: Walden nyerte meg a legfontosabb ázsiai tornát

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.11.02. 19:08
Az angol Ricky Walden nyerte meg a sznúker International Championship tornát a kínai Csengtuban. A 31 éves játékos az északír mark Allent győzte le a fináléban 10–7-re.

A két döntős eddig két-két pontszerző tornát nyert meg, mindketten csak Ázsiábangyőztek, s az volt a kérdés, melyikük szerzi meg a harmadik diadalát, szintén a távol-keleten.

Allen végig Waldent üldözte, többször is utolérte, de 7–7 után az angol ellen nem volt ellenszer.

A csengtui viadalnál több ranglistapontot csak a világbajnokságon osztanak, ugyanennyit is csak az UK Championshipen, amelyet idén november 25. és december 7. között rendeznek meg az angliai Yorkban.

Az International Championshipre az összes nagyágyú nevezett, de a világbajnok Mark Selby és a legmagasabban jegyzett kínai, Ting Csün-huj (Ding Junhui) már a selejtezőben elvérzett. Ronnie O’Sullivan a legjobb nyolc közé jutott, de a negyeddöntőben kikapott Mark Williamstől, aki Allennel szemben maradt alul az elődöntőben.

Legfrissebb hírek

F1: Norris több előzésre és nagyobb káoszra számít

F1
12 órája

A Williams új külsőt villantott a 2026-os idény előtt – videó

F1
2026.02.03. 15:08

Jack Doohan a Haasnál folytatja – hivatalos

F1
2026.02.03. 11:32

Trump nyerte a világbajnokok csatáját Berlinben

Egyéb egyéni
2026.02.01. 23:02

A Ferrari a leggyorsabb, a Mercedes a legszorgalmasabb volt a bejáratáson – képek

F1
2026.01.31. 17:11

A Ferrari megvillant a végén: Hamiltoné az első teszthét legjobb ideje – képek

F1
2026.01.30. 18:46

A Ferrari emelt a tempón; Alonso pályán a merész Aston Martinnal – képek

F1
2026.01.30. 13:49

Gondok a McLarennél; az Aston Martin pályára hajtott, majd megállt a 4. tesztnapon – képek

F1
2026.01.29. 18:26
Ezek is érdekelhetik