Golf: Woodsé a legrosszabb eredmény a saját versenyén

2014.12.05. 09:54
Nem sikerült a világ legismertebb golfozójának, Tiger Woodsnak a visszatérése, miután saját versenye, a meghívásos Hero World Challenge első napján a mezőny legrosszabb eredményét érte el.   

Az amerikai sztársportoló a floridai viadalon 77 ütéssel, az alapütésszámnál öttel rosszabb teljesítménnyel zárt, és a 18. helyről várja a folytatást.

A hátproblémák miatt augusztus óta nem versenyző Woods nem talált magyarázatot játékára, mert mint mondta, többször előfordult már vele, hogy 80 ütés körüli eredménnyel ment végig ezen a 18 lyukas pályán, ám ilyen esetekben mindig erős szélben és kifejezetten hidegben kellett játszania, most azonban kellemesen meleg idő volt.

„Ez a nap ijesztő volt” – foglalta össze játékát.

A 38 éves sportolónak az idei karrierje egyik legrosszabb éve: márciusban meg kellett műteni a hátát, három hónapig nem játszhatott, így 2014 első két Major-versenyén sem lehetett ott, majd a British Openre visszatért, ám ott gyengén szerepelt, az augusztusi PGA Championshipen pedig két nap után kiesett. Ezt követően újabb hátsérülést szenvedett, és mostanáig nem golfozott.

Legfrissebb hírek

Két és fél évtized után letaszították Tiger Woodsot a kereseti lista éléről

Egyéb egyéni
2026.08.31. 14:01

Golf: pazar gurítás 20 méterről, több mint 100 év után angol győztes a PGA-bajnokságon

Egyéb egyéni
2026.05.18. 13:13

Golf: Rory McIlroy megvédte címét a US Mastersen

Egyéb egyéni
2026.04.13. 09:48

Közlekedési kihágási ügye után egészségügyi problémái miatt ideiglenesen visszavonul Tiger Woods

Egyéb egyéni
2026.04.01. 17:45

Ötvenéves Tiger Woods, a milliárddolláros srác

Népsport
2025.12.30. 11:58

Új golfpálya nyílik Debrecenben, Magyarország lehet a térség szakmai központja

Egyéb egyéni
2025.11.26. 14:57

Pazar golfhétvége New Yorkban: Európa óriási csatában megőrizte a Ryder-kupát – videók

Egyéb egyéni
2025.09.29. 08:41

Golfkurzust indít a győri Széchenyi István Egyetem

Egyéb egyéni
2025.09.10. 16:04