Súlyemelés: 398 kg - magyar arany az egyetemi vb-n

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.12.08. 19:07
Az ólomsúlyú magyar bajnok Nagy Péter (Edutus Főiskola) szakításban 182, lökésben 216 kilogrammal lett első, így 398 kilós eredménnyel összetettben is aranyérmet szerzett a súlyemelők thaiföldi egyetemi világbajnokságának zárónapján.



A Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség hétfői beszámolója szerint a 28 éves szegedi súlyemelő méltóképpen búcsúzik az egyetemi sporttól, miután ez volt az utolsó alkalom, amikor a felsőfokú tanulmányokat folytatók világversenyén vehetett részt.

A Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség hétfői beszámolója szerint a 28 éves szegedi súlyemelő méltóképpen búcsúzik az egyetemi sporttól, miután ez volt az utolsó alkalom, amikor a felsőfokú tanulmányokat folytatók világversenyén vehetett részt.

Nagy Péter az egyetemisták-főiskolások 2011-es Universiadéján – ahol még a Szegedi Tudományegyetem színeiben indult – a plusz 105 kilós kategóriában aranyérmes lett, a 2013-ason negyedik helyen végzett.

A felnőttek világversenyei közül a legutóbbi vb-n, 2013-ban Lengyelországban szakításban 191 kilóval negyedik, összetettben 415 kilóval hatodik helyet szerzett, a londoni olimpián pedig 11. volt 416 kilós egyéni csúccsal.

Legfrissebb hírek

Több száz milliós csalással vádolják Aján Tamást

Egyéb egyéni
2025.12.09. 15:56

Gerevich-díj: Imrő Dezső Kisbéren épített súlyemelőbázist

Utánpótlássport
2025.11.26. 08:59

Súlyemelés: Nagy Péter megáll a huszonegyedik bajnoki címénél

Egyéb egyéni
2025.11.25. 11:46

Súlyemelés: ifjak erődemonstrációjából sem volt hiány

Utánpótlássport
2025.11.24. 13:30

Elnöki diadal született vasárnap a súlyemelők országos bajnokságán

Egyéb egyéni
2025.11.23. 20:27

Két országos csúcs dőlt meg a súlyemelő ob nyitó napján

Egyéb egyéni
2025.11.22. 20:40

Nagy Péter: A megújulás útján a Magyar Súlyemelő-szövetség

Egyéb egyéni
2025.11.17. 12:34

Los Angeles 2028: új súlycsoportok lesznek súlyemelésben

Egyéb egyéni
2025.11.04. 13:28
Ezek is érdekelhetik