Birkózás: ötödik a magyar kötöttfogású válogatott a vk-n

MTI MTIMTI MTI
2015.02.20. 12:27
A magyar kötöttfogású birkózóválogatott a pénteki helyosztón simán legyőzte a svéd együttest, így ötödik helyen végzett a Teheránban zajló csapatvilágkupán.

A csütörtöki csoportmeccseken egyszer győztes és két szoros mérkőzésen vesztes együttesünknek nem okozott gondot a pénteki rivális, amely ellen már az első öt párharc után eldőlt az összecsapás.

Módos Péter (59 kg) ellenfele visszalépett, majd Jäger Krisztián (66), a háromszoros Európa-bajnok, olimpiai ezüst- és világbajnoki bronzérmes Lőrincz Tamás (71), az Eb-ötödik Szabó László (75), valamint a vb- és Eb-aranyérmes Bácsi Péter (80) is látványos győzelmet aratott, azaz 5–0-nál eldőlt az ötödik hely sorsa.

Az utolsó három párharcból még a 2009-es világbajnok Kiss Balázs is megnyerte a sajátját, a végeredmény pedig 6–2 lett a magyarok javára.

A vk-n többen kifejezetten jó teljesítményt nyújtottak, 71 kilóban például mind a négy meccsét megnyerte Struhács György válogatottja, miután Lőrincz és Korpási is kétszer győzött. A 66 kilóban szereplő Jäger és a 80 kilós nemzetközi mezőnyt tavaly végig uraló Bácsi négy meccsen egyaránt három sikerrel és egy vereséggel zárt.

A világ legjobb kötöttfogású nemzeti együtteseit felvonultató világkupa döntőjét Oroszország és Azerbajdzsán vívja.

Legfrissebb hírek

Közleményt adott ki az MBSZ Németh Zsanett halálával összefüggésben, és a család is megszólalt

Birkózás
1 órája

Rovnyai János: Életem nagy bulija volt az Eb-döntő!

Birkózás
Tegnap, 9:08

Szobatársa elárulta, szerinte mi vezethetett Németh Zsanett halálához

Birkózás
2026.06.27. 09:52

Gyertyagyújtással emlékeznek Németh Zsanettre

Birkózás
2026.06.24. 15:18

Gyász: tragikus hirtelenséggel elhunyt a birkózó Németh Zsanett

Birkózás
2026.06.23. 16:31

Egyetemi világbajnokot ünnepel a magyar muaythai

Egyéb egyéni
2026.06.15. 12:49

Lévai Tamás nyerte a klasszisok csatáját kötöttfogású 87 kilogrammban

Birkózás
2026.06.13. 20:41

Lőrincz Tamás: Meg kell védeni az értékeinket!

Egyéb egyéni
2026.06.02. 08:14
Ezek is érdekelhetik