FTC: versenyzőként is segít a háromszoros világbajnok

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.03.11. 10:23
A háromszoros duatlon világbajnok Csomor Erika a jövőben edzőként és versenyzőként is segíti a Ferencváros triatlon szakosztályát – számolt be róla a fradi.hu.

Csomor Erika 1978-ban született Cegléden, tizennyolc évesen kezdte el a versenysportot. Karrierje elején kevés sikert ért el, ám lépésről lépésre küzdötte fel magát korosztálya legjobbjai közé. Első komoly nemzetközi sikerét 2001-ben érte el, amikor duatlon világbajnok lett. Ezt a címét később kétszer is sikerült megvédenie.

A kéttusa mellett a triatlon sportágban is egyre jobb eredményeket ért el. Az embert próbáló ironman távon öt komoly nemzetközi versenyen is diadalmaskodott. Élete egyik legnagyobb sikerét 2008-ban érte el, a világ legnagyobb triatlon versenyén, a hawaii világbajnokságon negyedikként ért célba.

Tudását 2014 óta az FTC utánpótlás-versenyzőinek is átadja. 2015-ben a féltávú világkupákon szeretné kiharcolni az augusztus végén, Ausztriában megrendezésre kerülő világbajnokságon való részvételi jogot.

Legfrissebb hírek

Mocsári Bence néhány másodpercre volt a vb-dobogótól

Egyéb egyéni
3 órája

Szalai Fanni: Nagyon sokat álmodtam erről a pillanatról

Egyéb egyéni
Tegnap, 15:44

Triatlon: Szalai Fanni az új junior-világbajnok!

Egyéb egyéni
Tegnap, 14:55

Az amatőrök is kipróbálhatják a duatlont Balatonszemesen

Csupasport
Tegnap, 11:36

Jön a triatlon ünnepi hosszú hétvégéje Pontevedrában

Egyéb egyéni
2026.09.23. 17:42

Triatlon: Katona Korinna volt a legjobb

Utánpótlássport
2026.09.21. 12:00

Kárpáti Ákos és Kulcsár Amira Zsóka győzött az ajkai duatlon ob-n

Egyéb egyéni
2026.09.20. 16:34

Triatlon: Dévay Márk és Kropkó Márta sikerei Karlovy Varyban

Egyéb egyéni
2026.09.13. 21:42