Laureus-díj: Djokovics és Dibaba volt 2014 legjobbja

MTI MTIMTI MTI
2015.04.15. 18:15
A férfiaknál a világelső teniszező, Novak Djokovics, a nőknél pedig az etióp futó, Genzebe Dibaba lett – mint 2014 legjobb sportolója – a Laureus-díj kitüntetettje.

A sportolói Oscar-díjként számon tartott elismerés kiérdemlőinek névsorát szerdán tették közzé a kínai Sanghajban, ahol külön ünnepség keretében immár 16. alkalommal osztották ki a díjakat. Idén is az ismert kategóriákban hirdettek végeredményt, vagyis – a sportakadémia csaknem félszáz tagjának döntése alapján – az előző esztendő legjobb férfi és női sportolója, illetve csapata mellett díjazták az év felfedezettjét, legnagyobb visszatérőjét, legjobb extrémsportolóját és elismerést kapott a fogyatékkal élő versenyzők legjobbika is.

A szerb teniszező tavaly hetedik Grand Slam-diadalát aratta, amikor a wimbledoni fináléban felülmúlta a svájci Roger Federert, illetve 2014-ben vette át a vezetést a világranglistán a spanyol Rafael Nadaltól. A világelsőnek azóta a 8. GS-trófeája is megvan, ugyanis januárban Melbourne-ben is győzött. Djokovicsot 2012 után másodszor tüntették ki a Laureus-díjjal.

Dibaba azzal érdemelte ki az elismerést, hogy két hét leforgása alatt három világcsúcsot állított fel különböző távokon: fedett pályán az 1500 és 3000 méter mellett két mérföldön is minden idők legjobb eredményét érte el tavaly februárban.

A csapatok között a labdarúgó-világbajnokságon győztes német válogatott kapta a kitüntető címet. A nationalelf az elődöntőben 7–1-re múlta felül a házigazda brazil együttest, míg a fináléban Mario Götze találatával hosszabbításban 1–0-ra győzte le Argentínát, megszerezve ezzel története negyedik vb-címét.

Az év felfedezettje az ausztrál Daniel Ricciardo lett, aki harmadikként zárt a Formula–1-es autós gyorsasági világbajnokságon, a legnagyobb visszatérőnek pedig Schalk Burger dél-afrikai rögbist választották. A fogyatékos sportolóknál az amerikai Tatiana McFadden, az extrém sportok művelői közül pedig a szintén amerikai Alan Eustace győzött.

Két visszavonult kínai sportoló, a teniszező Li Na és a kosárlabdázó Jao Ming különdíjat vehetett át.

Legfrissebb hírek

A Bayern München vezérigazgatója szerint Jürgen Kloppnak nagy célokat kell kitűznie

Német labdarúgás
2026.07.28. 21:12

Jürgen Klopp lett a német labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya – hivatalos

Foci vb 2026
2026.07.24. 11:47

Nico Schlotterbeck szeptember végén térhet vissza

Foci vb 2026
2026.07.14. 17:18

Jürgen Klopp ingyen, de Lőw Zsolt nélkül érkezhet a német válogatott élére – sajtóhír

Foci vb 2026
2026.07.09. 17:53

Ilyet sem látott még a német válogatott kispadja

Foci vb 2026
2026.07.03. 19:29

Nagyot zuhant a német mezek ára

Foci vb 2026
2026.07.01. 18:26

Itt az egyenes kieséses szakasz első meglepetése: Paraguay tizenegyesekkel kiejtette Németországot!

Foci vb 2026
2026.06.30. 01:28

Vb 2026: A németek védelmükbe vették Manuel Neuert, a kapus sem hibáztatja magát

Foci vb 2026
2026.06.26. 09:28