Evezős Eb: döntős a Simon Béla, Juhász Adrián duó

MTI MTIMTI MTI
2015.05.30. 13:28
A kormányos nélküli ketteseknél érdekelt Simon Béla, Juhász Adrián duó magabiztos versenyzéssel megnyerte szombati reményfutamát, s ezzel bejutott az A döntőbe, azaz a legjobb hat közé a poznani evezős Európa-bajnokságon.

A nemzetközi szövetség honlapja alapján a magyar kettős fölényes győzelmet aratott – még a második helyezett hajót is közel négy másodperccel előzte meg –, s a bledi világkupa-versenyen megszerzett ezüstérem után a vasárnapi fináléban is dobogóra tör.

A többi magyar egység a B-döntőben, azaz a 7–12. helyért szállhat vízre a lengyelországi regatta zárónapján.

A Vallyon Bence, Krpesics Péter könnyűsúlyú kormányos nélküli kettes harmadikként ért célba szombati reményfutamában, így éppen lemaradt az A döntős folytatás lehetőségéről, a Papp Gergely, Pétervári-Molnár Bendegúz kétpárevezős ötödik, a Matyasovszki Dániel, Galambos Péter könnyűsúlyú kétpárevezős és a könnyűsúlyú egypárban érdekelt Csepregi Gábor pedig egyformán hatodik lett középdöntőjében. Utóbbi hajók messze voltak a továbbjutástól.

A finálés program 9 órakor kezdődik vasárnap, Simonék futamát 11.33-kor rendezik.

Legfrissebb hírek

Tizedik lett a magyar egység vegyes kétpárban az evezős-vb-n

Egyéb egyéni
20 órája

Elődöntős a magyar vegyes kétpár az evezős-vb-n

Egyéb egyéni
2026.08.29. 17:40

Pétervári-Molnár 15., Gadányi 20. lett az evezős-vb-n

Egyéb egyéni
2026.08.29. 11:20

Pétervári-Molnár C-, Gadányi D-döntős az evezős

Egyéb egyéni
2026.08.28. 15:06

Két versenyzőnk is a negyeddöntőbe jutott az evezős-vb-n

Egyéb egyéni
2026.08.26. 14:56

Evezés: egy nyári világversenyérem a magyar utánpótlástól

Utánpótlássport
2026.08.26. 09:05

Tamás Bence nem jutott elődöntőbe az evezős-vb-n

Egyéb egyéni
2026.08.24. 17:15

Kezdődik az evezős vb – először indulnak mixben is a magyarok

Egyéb egyéni
2026.08.24. 09:05