Videó: torzra injekciózta izmait, közel volt az amputációhoz

Vágólapra másolva!
2015.05.05. 16:15
A Marvel filmekből ismert Hulkhoz hasonló izmokat álmodott magának Romario Dos Santos Alves, azonban a megvalósítás során túllőtt a célon. Szó szerint, hiszen a huszonöt éves brazil testépítő a konditermi edzések mellett nem mindennapi (a bikákhoz használatos) tűvel fecskendezett izomnövelő koktélt a karjaiba.  Az egykor testőrként dolgozó férfi félelmetes külsejével most elrettentő példa szeretne lenni, nem sokon múlott, hogy mindkét karját amputálni kelljen.
A testépítés előtt és után.
A testépítés előtt és után.
A testépítés előtt és után.
A testépítés előtt és után.
A testépítés előtt és után.

„Az orvos megmondta, ahhoz, hogy életben maradjak, mindkét karomtól meg kell válnom. Feleszméltem, hogy ez a valóság. Bele kellett törődnöm abba, hogy elveszítem a karjaimat. A beavatkozás napján kiderült, hogy mégsem szükséges az amputáció, sikerült kisebb csonkolással megoldani a problémát. Elképzelhető, hogy idővel felszívódik ez az anyag. Kaptam még egy esélyt az élettől” – mondta Romario Dos Santos Alves, aki elrettentő példájával vállalta a nyilvánosságot, hogy megelőzze a hasonló eseteket.

Legfrissebb hírek

Lőw Zsolt: Nagyon büszke lennék, ha egyszer a magyar válogatottat vezethetném

Magyar válogatott
2026.01.25. 12:19

Bamidele Yusuf góljával szerzett vezetést a Ferencváros – videó

Európa-liga
2026.01.22. 22:45

Futács Márkó: A fiataloknak meg kell tudni ragadniuk külföldön

Minden más foci
2026.01.19. 11:40

Craig Burley már unja, hogy ő a „skótok Détárija”

Minden más foci
2026.01.08. 18:21

Legutóbb Szoboszlai bombája döntött az Arsenal ellen – videó

Angol labdarúgás
2026.01.08. 12:20

Ellentmondásos előjelek a férfi kéziválogatottnál az Eb előtt

Kézilabda
2026.01.07. 15:17

Népsport: Mickey Hargitay, a test- és karrierépítő

Népsport
2026.01.06. 12:22

Az év legnézettebb videói: Szoboszlai Dominik és Cristiano Ronaldo találkozása – íme, az első helyezett!

Magyar válogatott
2026.01.02. 21:08
Ezek is érdekelhetik