Sportlövészet: Péni István olimpiai kvótát szerzett

MTI MTIMTI MTI
2015.08.10. 11:05
A sportlövő Péni István indulási jogot szerzett a jövő évi riói olimpiára, miután az azerbajdzsáni Gabalában zajló világkupaversenyen kilencedik lett légpuskában.

Győrik Csaba szövetségi kapitány tájékoztatása szerint a mindössze 18 éves, ifjúsági olimpiai bajnok versenyző 626.6 körös eredményével egyetlen tizeddel lemaradt a nyolcas döntőről, ám mivel a fináléba csak két olyan sportoló jutott be, aki még szerezhet kvótát Rióra, a hétfői verseny harmadik olimpiai helye Pénié lett.

A gabalai 10 méteres viadalon óriási, 112 fős mezőny gyűlt össze, s a szervezők három csoportra osztották a lövőket. Péni rögtön a reggeli, első csoportban lépett lőállásba és remek eredménnyel zárt. A fiatal puskás ekkor a harmadik helyen állt, majd a következő csoport után a hatodik pozícióban volt.

Az utolsó csoport küzdelmei során sokáig úgy nézett ki, hogy hiába a 626.6-es eredmény, a magyar lövő, aki az idén több vk-versenyen is egy hajszállal maradt le a fináléról, s a kvótáról, ezúttal sem jár sikerrel. Ám az ausztrál Dave Kevin Samson utolsó három lövése gyengébbre sikerült, ezzel összesítésben öt tizeddel elmaradt Péni eredményétől, aki megszerezte a harmadik gabalai kvótát.

Az UTE sportolója az ötödik magyar sportlövő, aki jogot nyert az olimpiai indulásra: korábban a pisztolyos Tobai-Sike Renáta és Csonka Zsófia, valamint Sidi és a szintén puskás Szabián Norbert szerzett kvótát.

A vk másik magyar érdekeltje, Sidi Péter szintén kiválóan versenyzett, s 626.9 körrel a hetedik helyen bejutott a fináléba.

Gabala az idei utolsó kvótaszerző versenye a puskás és pisztolyos szakágnak, s egyben az egész kvalifikációs sorozatban az utolsó előtti nekik és a koronglövőknek is. Az azeri városban a légfegyveres számokban 3-3, míg a többiben 2-2 olimpiai helyet osztanak ki.

Legfrissebb hírek

Nagy Ákos Károly remekelt gyorstüzelő pisztolyban a sportlövő ob-n

Egyéb egyéni
2026.09.25. 18:40

Erős teljesítménnyel hangolódtak sportlövőink a novemberi világbajnokságra

Egyéb egyéni
2026.09.23. 21:25

Sportlövő Masped-kupa: két magyar bronzéremmel zárult a verseny

Egyéb egyéni
2026.09.19. 16:57

Péni István és Vintze Regina is aranyérmes a sportlövő Masped-kupán

Egyéb egyéni
2026.09.17. 20:25

Sportlövő Masped-kupa: Péni István remekelt légpuskában

Egyéb egyéni
2026.09.16. 15:20

Sportlövészet: Mészáros és Péni sikere a vb-válogatón

Egyéb egyéni
2026.09.13. 19:12

Péni István kiváló eredménnyel győzött az 50 méteres puska vb-válogatón

Egyéb egyéni
2026.09.12. 19:09

Paralimpia 2028: megvan az első magyar kvóta!

Egyéb egyéni
2026.09.10. 10:08