Triatlon-vk: Faldum ezüstérmes, Kovács negyedik

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.08.09. 20:22
Faldum Gábor ezüstérmet nyert, míg Kovács Zsófia negyedik lett a tiszaújvárosi triatlon világkupa-viadal vasárnapi döntőjében.
A szervezõk tájékoztatása szerint a vasárnapi sprinttávú fináléban – ahol 750 méter úszás, 20 kilométer kerékpározás és 5 kilométer futás volt a penzum – a nőknél 30, a férfiaknál 31 versenyző állt rajthoz. A férfiak döntőjében Faldum Gábor hét másodperccel szorult a legkiválóbb időt teljesítő orosz Igor Poljanszkij mögé, a negyedik Tóth Tamás pedig hat másodperccel maradt le a dobogóról a dán Andreas Schilling mögött. Király István 30., Tarnai László pedig 31. pozícióban fejezte be a viadalt. „Jó úszással kezdtem, majd a bringázás során a 3. kör után úgy gondoltam, ki kell használnom, hogy a jó futók közül sokan mögöttünk vannak. Ekkor lógtunk meg a dán sráccal, akivel keményen összedolgoztunk. A futásra kicsit nehezek voltak a lábaim, így a sprintre már nem maradt erőm” – nyilatkozta Faldum a verseny után. Az ausztrál Felicity Sheedy-Ryan győzelmét hozó női fináléban Kovács Zsófia mindössze kilenc másodperccel maradt le a harmadik olasz Sara Dossenától, míg Vanek Margit a 9., Horváth Zsanett a 27. eredményt érte el.TIRATLON-VK, TISZAÚJVÁROS
NŐK
NŐK

1. Felicity Sheedy-Ryan (ausztrál) 1:00:54 óra
2. Audrey Merle (francia) 1:00:55
3. Sara Dossena (olasz) 1:00:56
4. Kovács Zsófia 1:01:05
…9. Vanek Margit 1:01:41
…27. Horváth Zsanett 1:04:09

FÉRFIAK
1. Igor Poljanszkij (orosz) 54:11 perc
2. Faldum Gábor 54:18
3. Andreas Schilling (dán) 54:24
4. Tóth Tamás 54:30
…30. Király István 57:33
…31. Tarnai László 58:03
Legfrissebb hírek

Olimpiai kvalifikációs triatlon-vk-futam lesz június végén Tiszaújvárosban

Egyéb egyéni
2026.01.26. 15:43

A jövő sztárjai: Lipták Tamás triatlonkapitány

Utánpótlássport
2026.01.12. 09:00

Los Angeles 2028: maximális létszámot céloz meg a Magyar Triatlonszövetség

Egyéb egyéni
2026.01.09. 11:17

Triatlon: marad a bevált receptnél az utánpótlás

Utánpótlássport
2026.01.06. 09:09

A 2025-ös év is hangos volt a magyar fiatalok nemzetközi sikereitől

Utánpótlássport
2026.01.02. 09:02

A Szalai nővérek érkezésével triatlonnal bővül a Vasas sportági kínálata

Atlétika
2025.12.14. 10:48

Három hónappal gyermeke születése után visszatér Kuttor-Bragmayer Zsanett

Egyéb egyéni
2025.12.12. 14:06

Lehmann Csongor: Ez az év mérföldkő a pályafutásomban

Egyéb egyéni
2025.12.10. 11:19
Ezek is érdekelhetik