Birkózó-vb: Veréb Istvánnak hat percig tartott a szereplés

KOHÁN GERGELY (LAS VEGAS)KOHÁN GERGELY (LAS VEGAS)
Vágólapra másolva!
2015.09.11. 21:47
A vb- és Eb-bronzérmes szabadfogású Veréb első meccsén vereséget szenvedett moldovai ellenfelétől, aki ráadásul a következő körben szintén kikapott, így a magyar versenyzőnek véget is ért a Las Vegas-i vb.

A 86 kilogrammos súlycsoportban induló szombathelyi birkózó rögtön első meccsén összekerült azzal a moldovai Pjotr Janulovval, akitől vereséget szenvedett a júniusi Európai Játékok negyeddöntőjében, és sajnos nem sikerült a reváns: Veréb ezúttal 9:4-es vereséget szenvedett.

A moldovai ráadásul a következő körben kikapott az iráni Alireza Karimimacsianitól, így a magyar versenyző számára ennyi volt az idei vb.

„Nyilván az volt a terv, hogy visszavágjak a júniusi vereségért – sajnos nem sikerült – mondta Veréb István. – Jól is indult, de aztán sajnos olyan hibákat követtem el, amelyekből ő pontot, pontokat tudott rajtam csinálni. Ez van, de a jövő évi kvalifikációs sorozatban mindent megteszek azért, hogy kiharcoljam az olimpiai kvótát, méghozzá a lehető leghamarabb, már az első, európai állomáson."

Legfrissebb hírek

Birkózás: 27 magyar lép szőnyegre a zágrábi rangsorolóversenyen

Birkózás
4 órája

Kezdődik a birkózóidény, újra a Budapesti Honvéd ad otthont a rajtnak

Birkózás
2026.01.22. 14:12

Jótékonysági akció a sóvidéki birkózókért a Nemzeti Sport Gálán

Birkózás
2026.01.12. 08:58

Így telik a karácsony a Losonczi családban

Birkózás
2025.12.24. 14:28

Bacsa Péter: Jól indítottuk az olimpiai ciklust

Birkózás
2025.12.24. 06:45

Vitek Dárius jövőre is szeretné „kibirkózni” magából a maximumot

Birkózás
2025.12.23. 13:59

Fennakadt a doppingteszten az irániak U23-as világbajnok birkózója

Birkózás
2025.12.22. 16:02

„A győzelmet nem lehet megunni, igazi mámor” – interjú Losonczi Dáviddal

Képes Sport
2025.12.21. 11:58
Ezek is érdekelhetik