Tokió 2020: a költségek miatt lemondott a sportminiszter

MTI MTIMTI MTI
2015.09.25. 14:43
Lemondott Simomura Hakubun japán sportminiszter a 2020-as tokiói olimpia központi stadionjának megnövekedett költségei miatt.

A japán kormányra és az olimpiai szervezőkre óriási nyomás nehezedett az elmúlt időszakban, miután kiderült, hogy a nyertes pályázatban a Nemzeti Stadion megépítése a korábban becsültnél kétszer drágább, 2.1 milliárd dollár lenne. Az illetékesek a kritikákra reagálva folyamatosan próbáltak faragni a költségeken, ám új tervpályázatot nem akartak kiírni, mondván, arra már nem lenne idő. Júliusban aztán mégis bejelentették, hogy nem fogják megépíteni az iraki-brit építész, Zaha Hadid által megálmodott létesítményt.

Abe Sindzó miniszterelnök és az illetékesek jóváhagyták a módosításokat. Ezek szerint az új beruházásra nemzetközi pályázatot írnak ki még ebben az évben. Az építkezés 2016 második felében vagy 2017 év elején indulna, és a stadion – amely 80 ezer fő befogadására is alkalmas lehet – 2020 márciusára készülne el. Az első tervezésben egy évvel korábbra ígérték az átadást.

Amint a kormányfő jelezte: prioritást élvez, hogy az új létesítmény olcsóbb legyen, mint az elsőre megálmodott, amely 2.1 milliárdba került volna. Az új stadion nem lenne teljesen fedett, csak a nézőtér feletti rész kapna tetőt.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság még júliusban áldását adta az új pályázat kiírására, ám biztosítékot kért arra, hogy a kivitelezéssel időben elkészülnek a japán fővárosban.

Legfrissebb hírek

Szívből jövő dollárok – Malonyai Péter publicisztikája

Egyéb egyéni
13 órája

Brazil stílus ma – Vincze András jegyzete

Foci vb 2026
13 órája

Statisztikák: Guimaraes a brazilok új gólpasszkirálya, a fordítás jó előjel Ancelotti csapatának

Foci vb 2026
14 órája

Ancelotti elárulta, miért nem küldte pályára Neymart a japánok ellen

Foci vb 2026
14 órája

Japán szerzett vezetést, a brazilok a második félidőben kettővel válaszoltak – videók

Foci vb 2026
15 órája

Martinelli volt a csodacsere, Brazília fordított, és továbbjutott Japán ellen

Foci vb 2026
15 órája

Casemiro egyenlített a japánok ellen, Neymart (még) nem küldte be Ancelotti

Foci vb 2026
16 órája

Előnyben mennek szünetre a japánok

Foci vb 2026
16 órája
Ezek is érdekelhetik