Darts-vb: Lewis kettő, Wright három játékot vesztett el

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.12.28. 22:41
null
Aki zsinórban 11 leget nyer meg, az nem veszít négy szettben (Fotó: Action Images)
A kétszeres világbajnok Adrian Lewis és a 4. helyen kiemelt Peter Wright is ellentmondást nem tűrő játékkal jutott a legjobb 16 közé a londoni PDC dartsvilágbajnokságon, az angol kettő, a skót három játékot vesztett el.

Az este első meccsén Adrian Lewis nem adott esélyt a szintén angol Andrew Gildingnek, aki az egész meccsen összesen négyszer (!) dobhatott kiszállóra, és két leget nyert meg. Lewis 103.52 pontos háromnyilas átlaggal, 21 kiszálló lehetőségből 12-t értékesítve (57.14 százalék) győzött, és készülhet a délutáni programban egy dupla 18-as híján kilencnyilas játékot produkáló osztrák Mensur Suljovic ellen.

Az utolsó belgaként versenyben maradó Ronny Huybrechts megnyerte az első leget Peter Wright ellen, de az extravagáns skót ezt követően zsinórban 11 játékot nyert meg, azaz mire Huybrechts legközelebb leget nyert, a skót egy játékra volt a nyolcaddöntőtől. Az egy csapásra feljavuló belga két játékot hozott egymás után, de Wright nem engedte kibontakozni, végül Lewishoz hasonlóan 4:0-ra megnyerte a meccsét. A következő ellenfél szerda este Dave Chisnall lesz.

Phil Taylor már közel sem volt olyan meggyőző, az első szettet el is vesztette Kevin Painter ellen. Sőt, utóbbi a második és a harmadik szettet is megnyerhette volna (a harmadikban négy nyila is volt a szetthez), ám 3–2-vel mindkettő Tayloré lett. Ezután már nem volt pardon, 4:1-re győzött, 31:1-re javítva ezzel a Painter elleni mérlegét. A legjobb 16 között Taylor az angol Mervyn Kinggel vagy a holland Jelle Klaasennel találkozik.

A DÉLUTÁNI ESEMÉNYEKRŐL IDE KATTINTVA OLVASHAT!

PDC DARTSVILÁGBAJNOKSÁG

2. FORDULÓ
Adrian Lewis (angol, 5.)–Andrew Gilding (angol, 28.) 4:0
Peter Wright (skót, 4.)–Ronny Huybrechts (belga) 4:0
Phil Taylor (angol, 3.)–Kevin Painter (angol, 30.) 4:1

A DÉLUTÁNI EREDMÉNYEK

Alan Norris (angol)–Joe Murnan (angol) 4:1
Terry Jenkins (angol, 11.)–Mark Webster (walesi, 22.) 0:4
David Pallett (angol)–Mensur Suljovic (osztrák, 21.) 3:4

A 2. FORDULÓ PÁROSÍTÁSA ÁGRAJZ SZERINT

Michael van Gerwen (holland, 1. kiemelt)–Darren Webster (angol) 4:0
Raymond van Barneveld (holland, 16.)–Stephen Bunting (angol, 17) 4:3
Michael Smith (angol, 8.)–Steve Beaton (angol, 25.) 4:2
Dimitri Van Den Bergh (belga)–Benito van de Pas (holland, 24.) 2:4

Adrian Lewis (angol, 5.)–Andrew Gilding (angol, 28.) 4:0
David Pallett (angol)–Mensur Suljovic (osztrák, 21.) 3:4
Peter Wright (skót, 4.)–Ronny Huybrechts (belga) 4:0
Dave Chisnall (angol, 13.)–Christian Kist (holland) 4:1

Gary Anderson (skót, 2.)–Daryl Gurney (északír)4:1
Vincent van der Voort (holland, 15.)–Kyle Anderson (ausztrál) 4:2
James Wade (angol, 7.)–Wes Newton (angol, 26.) 4:0
Ricky Evans (angol)–Jamie Caven (angol, 23.) 0:4

Alan Norris (angol)–Joe Murnan (angol) 4:1
Terry Jenkins (angol, 11.)–Mark Webster (walesi, 22.) 0:4
Phil Taylor (angol, 3.)–Kevin Painter (angol, 30.) 4:1
Mervyn King (angol, 14.)–Jelle Klaasen (holland, 19.)

A KEDDI PROGRAM

14.00: délutáni szakasz (Tv: Sport1)
2. forduló
Mervyn King (angol, 14.)–Jelle Klaasen (holland, 19.)
Nyolcaddöntő
Michael Smith (angol, 8.)–Benito van de Pas (holland, 24.)
James Wade (angol, 7.)–Jamie Caven (angol, 23.)
20.00: esti szakasz (Tv: Sport1)
Nyolcaddöntő
Adrian Lewis (angol, 5.)–Mensur Suljovic (osztrák, 21.)
Gary Anderson (skót, 2.)–Vincent van der Voort (holland, 15.)
Michael van Gerwen (holland, 1.)–Raymond van Barneveld (holland, 16.)

Legfrissebb hírek

Jövőre augusztusban lesz a Hungarian Darts Trophy

Egyéb egyéni
2025.09.11. 17:18

Darts: a felnőttek között nem ment, de U23-ban nyerni tudott Tekauer Gréta Ausztriában

Egyéb egyéni
2025.09.08. 14:37

Hamarosan kiderül, ki lesz 2025-ben hazánk PDC-dartsbajnoka – jön az V. Hungarian Darts Trophy!

Egyéb egyéni
2025.09.08. 06:57

Josh Rock Prágában is alulmaradt, a világelső nyerte meg a European Tour 11. állomását

Egyéb egyéni
2025.09.07. 23:15

Darts: Tekauer Gréta maradandót alkotna a PDC Women’s Seriesben

Egyéb egyéni
2025.09.06. 13:12

A világbajnokot Antwerpenben sem lehetett megállítani

Egyéb egyéni
2025.08.31. 22:56

Sárai Levente szenzációs átlagokkal kvalifikálta magát Hungarian Darts Trophyra

Egyéb egyéni
2025.08.31. 15:57

Darts: Tizedik WDF-tornáját nyerte meg Tekauer Gréta Budapesten

Egyéb egyéni
2025.08.16. 23:59
Ezek is érdekelhetik