Gyász: elhunyt az olimpiai bajnokot nevelő mesteredző

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.12.26. 10:47
null
Kulcsár Antal tanítványaival, Máthé Viviennel, Kovács Saroltával és Vörös Zsuzsannával (Fotó: szekesfehervar.hu)
Hatvanöt éves korában, súlyos betegségben elhunyt Kulcsár Antal öttusa-mesteredző, az Alba Volán SC és a magyar női válogatott korábbi vezetőedzője, szövetségi kapitánya – adta hírül a szekesfehervar.hu. A szakember számos korosztályos és felnőtt, hazai és nemzetközi bajnoki címet szerzett tanítványaival, akik közül kiemelkedik az olimpiai, világ- és Európa-bajnok Vörös Zsuzsanna.

Kulcsár Antal halálhírét lánya, a korábbi válogatott öttusázó Kulcsár Ágnes tudatta közösségi oldalán.

Az Alba Volán és a válogatott korábbi mestere december 24-én hunyt el, rövid lefolyású, súlyos betegségben – olvasható a megyeszékhely honlapján. Kulcsár Antal sportolóként úszott, edzőként pedig a magyar öttusa egyik legeredményesebb szakembere lett.

Edzői pályafutása 1977-ben indult. Az Alba Volán színeiben számos bajnokot nevelt, a korosztályos és magyar válogatottban rendre ott voltak férfi és női tanítványai is, miközben irányítása alatt a fehérvári műhely az ország legjelentősebb öttusabázisa lett.

Legsikeresebb tanítványa a női öttusázás korszakos egyénisége, a minden korosztályos és felnőtt címet begyűjtő Vörös Zsuzsanna. Az olimpiai bajnokot Kulcsár Antal fedezte fel, vitte gyerekként a Volánhoz, keze alatt vált a világ legjobbjává. Emlékezetes közös sikerük a budapesti világbajnokság 1999-ben, amelyen először lett egyéni világbajnok Vörös, de a székesfehérvári, győztes Európa-bajnokság végén is együtt ünnepelhettek. Kulcsár Antal edzői pályafutásának is csúcsa a 2004-es ötkarikás bajnoki cím, az athéni játékokon Székesfehérvár első és máig egyetlen olimpiai bajnokát köszöntötték.

Legfrissebb hírek

Öttusa-vk-döntő: A legnagyobb küzdelmeket nem mindig díjazzák éremmel – Guzi Blanka

Egyéb egyéni
2026.06.29. 18:22

Öttusa-vk-döntő: Szép Balázs remek futással tizedikként ért célba – videó

Egyéb egyéni
2026.06.28. 16:53

Öttusa-vk-döntő: Guzi Blanka a 4., Erdős Rita a 7. helyen ért célba a fináléban – videó

Egyéb egyéni
2026.06.28. 13:35

Szép Balázs finalista a budapesti öttusa-vk-döntőn

Egyéb egyéni
2026.06.27. 16:55

Öttusa: Tárkányi Zsombor lemaradt a fináléról a budapesti vk-döntőn

Egyéb egyéni
2026.06.27. 13:50

Öttusa-vk-döntő: „Legyőzöm a június tizenkettedikei Guzi Blankát” – Guzi Blanka

Egyéb egyéni
2026.06.27. 12:08

Gyász: elhunyt a Rába ETO válogatott csatára

Labdarúgó NB I
2026.06.26. 22:14

Gyász: elhunyt a tromsői sakkolimpia magyar sikercsapatának szövetségi kapitánya

Egyéb egyéni
2026.06.26. 18:51
Ezek is érdekelhetik