Rio 2016: a pályakerékpáros csarnok átadása késik

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.01.15. 21:01
A riói olimpia szervezői pénteken elismerték, hogy késik a pályakerékpáros csarnok átadása, ezért elhalasztották a tavaszi tesztversenyt.


A viadalra március 18. és 20. között került volna sor, de a brazil szervezők közleménye szerint április 29. és május 1. között rendezik meg. Hangsúlyozták: bár a pálya összeszerelése csak februárban kezdődik, a csúszás nem érinti az olimpiai versenyszámok lebonyolítását.
A viadalra március 18. és 20. között került volna sor, de a brazil szervezők közleménye szerint április 29. és május 1. között rendezik meg. Hangsúlyozták: bár a pálya összeszerelése csak februárban kezdődik, a csúszás nem érinti az olimpiai versenyszámok lebonyolítását.

A városi önkormányzat szerint ugyanakkor a csarnok építése a tervek szerint halad, mert a jelentős fenntartási költségek elkerülése miatt csak nem sokkal az olimpia előtt akarták átadni.

A Nemzetközi Kerékpáros-szövetség (UCI) ezzel együtt közleményben adott hangot aggodalmának az időpont-módosítás miatt, emlékeztetve, hogy a sportolók a márciusi teszteseményhez igazították edzésprogramjukat, felkészülési menetrendjüket.

A riói olimpiai helyszínek építése nagyon kevés esetben késik, annak ellenére, hogy a munkálatok meglehetősen későn kezdődtek meg. Ugyanakkor az ország súlyos politikai és gazdasági válsággal küzd, ami érzékenyen érinti az ötkarikás játékok költségvetését és jegyértékesítését is.

 

Legfrissebb hírek

Olimpiai múzeum nyílt Rio de Janeiróban

Rio 2016
2025.08.16. 13:27

Nyolc éve ezen a napon Rióban...

Párizs 2024
2024.08.06. 08:26

Ötkarikás történetek: az olimpiai arany után is maradt a magázódás – még 18 nap a rajtig

Egyéb egyéni
2024.07.08. 11:33

Ötkarikás történetek: tripla ezüst, nincs bronz – még 47 nap a rajtig

Úszás
2024.06.09. 08:20

Ötkarikás történetek: „eltévedt” a levegőben Biles

Torna
2024.05.23. 08:47

Pályakerékpáros Eb: Drijver tizedik a pontversenyben

Kerékpár
2024.01.14. 18:16

Pályakerékpáros Eb: Drijver a 12. helyen zárt omniumban

Kerékpár
2024.01.13. 22:53

Pályakerékpáros Eb: Stenberg nyert omniumban

Kerékpár
2024.01.12. 21:59
Ezek is érdekelhetik