Sznúker: ritkán látható hibát követett el a világbajnok – videó

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.01.11. 00:33
Létezik a sznúkerben egy szabály, mely szerint, ha egy játékos tisztán látja a soron következő golyót, akkor azt legalább három kísérletből köteles eltalálni, máskülönben elveszíti a frémet. Ez a regula most egy világbajnokot sújtott a Masters első napján.

A 2005-ben világbajnok angol Shaun Murphy és az északír Mark Allen csatájának hatodik frémjében fordul elő, hogy Murphy egymás után háromszor sem találta el a célgolyót, ebben az esetben egy pirosat. Persze, nem azért, mert „béna” volt. Természetesen Murphy különösebb gond nélkül simán el tudta volna találni, ám ügyelnie kellett, hogy ne hagyjon kedvező állást Allennek.

Bár ahogy azt kell, a játékvezető két sikertelen lökés után figyelmeztette Murphyt a frémvesztés veszélyére, az angol kockáztatott. Vesztére.

Murphynek nemcsak ez a pillanat okozott bosszúságot, hanem az egész meccs, mivel 6:4-re kikapott Allentől.

SZNÚKER, MASTERS, LONDON
Nyolcaddöntő

Shaun Murphy (angol)–Mark Allen (északír) 4:6
Stuart Bingham (angol)–Ting Csün-huj (kínai) 6:4

A nyolcaddöntő párosítása (ágrajz szerint)

Barry Hawkins (angol)–Joe Perry (angol)
Judd Trump (angol)–Stephen Maguire (skót)
Neil Robertson (ausztrál)–Marco Fu (hongkongi)
Mark Selby (angol)–Ricky Walden (angol)
Ronnie O’Sullivan (angol)–Mark Williams (walesi)
John Higgins (skót)–Liang Ven-po (kínai)

Legfrissebb hírek

Videó: így jutott Görögország ellen Eb-döntőbe a női pólóválogatott

Vízilabda
4 órája

Trump nyerte a világbajnokok csatáját Berlinben

Egyéb egyéni
2026.02.01. 23:02

Lőw Zsolt: Nagyon büszke lennék, ha egyszer a magyar válogatottat vezethetném

Magyar válogatott
2026.01.25. 12:19

Bamidele Yusuf góljával szerzett vezetést a Ferencváros – videó

Európa-liga
2026.01.22. 22:45

Futács Márkó: A fiataloknak meg kell tudni ragadniuk külföldön

Minden más foci
2026.01.19. 11:40

Kyren Wilson legyőzte az 50 éves John Higginst, és megnyerte a sznúker Masterst

Egyéb egyéni
2026.01.18. 23:46

Craig Burley már unja, hogy ő a „skótok Détárija”

Minden más foci
2026.01.08. 18:21

Legutóbb Szoboszlai bombája döntött az Arsenal ellen – videó

Angol labdarúgás
2026.01.08. 12:20
Ezek is érdekelhetik